Ha még nem láttad

A Bajor Katonai Szövetség szervezésében került sor a VI. Nemzetközi Bajtársi Találkozóra.
Az eseménynek Karbach, egy festőien szép bajor falu adott otthont.

A találkozóra meghívást kaptak német, magyar, osztrák és Romániában bejegyzett szervezetek.
Magyarországot a Bajor Katonai Szövetség partnere a Vitézi Rend, továbbá a vitéz Mikecz Kálmán huszárbandérium képviselte.
A BSB és a Vitézi Rend között hosszú évek alatt kiépült kapcsolat az évek során barátsággá erősödött. Ennek ékes bizonyítékaként baráti vacsorával vártak  minket. Elmondhatom, hogy már szokás a magyar küldöttséget külön baráti fogadtatásban részesíteni.
vitezi-rend-talalkozo-karbach
Az első napon délelőtt a környék nevezetességeivel ismerkedtünk. Majd a  közös ebédet követően, dobszóval kísérve vonultunk fel Karbach utcáin. Az a  megtiszteltetés érte a Vitézi Rend küldöttségét, hogy a menet élén a  B.S.B.,területi vezetői és Karbach polgármestere után menetelhetett. Közös  megemlékezésen vettünk részt a háborús emlékműveknél ahol a végén a
német himnusz mellett elhangzott a magyar is. A nap  zárásaként elismerések átadására került sor.
vitezi-rend-talalkozo-karbach2A találkozó harmadik napján a magyar és a bajor küldöttség hivatalos volt a  polgármester úr fogadására. Megemlékező beszédet tartott a polgármester úr  és a Vitézi Rend főkapitánya. Mind ketten nagyra értékelték a határokon át  ívelő bajtársi kapcsolatokat, amely kapcsolatok tovább erősítik a nemzetek  közötti együttműködést.
Köszönetet mondunk a B.S.B. tisztjeinek a meghívásért és a polgármester úrnak  azért, hogy a találkozónak helyszínt biztosít.

vitéz Molnár Gazsó János
elnök-főkapitány

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás