Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vukovár 1991-es ostromában elesett magyar nemzetiségű polgárokra emlékeztek a horvátországi városban és a közeli Ovcarán pénteken.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a vukovári emléktemetőben az elhunytak tiszteletére állított keresztnél azt mondta: ennek az emlékműnek üzenete az, hogy ilyen szégyen soha többé, sehol a világon ne történhessen meg.
A horvát katonák 1991-ben három hónapig tartották Vukovárt a a jugoszláv néphadsereg és a szerb szabadcsapatok többszörös túlerejével szemben. A harcoknak több ezer, köztük 1800 civil, azon belül mintegy félszáz magyar áldozata volt.
A harcok után a győzelemittas szerb katonák 261 embert, betegeket, orvosokat, nővéreket buszokba zsúfolták, s a Vukovártól öt kilométerre fekvő ovcarai mezőgazdasági kombinát raktáraiba zárták, majd egy erdőszélre szállították és kivégezték őket.
Répás Zsuzsanna a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Vukovári Magyarok Egyesülete által szervezett pénteki eseményen felidézte: Vukováron a nemzetiségek évszázadokig békésen éltek egymás mellett, huszonegy évvel ezelőtt azonban a pusztítás lett úrrá a városban.
Örömének adott hangot ugyanakkor, hogy a magyar közösség, amely a kezdetektől fogva részese volt Vukovár történelmének, a háború után magára talált az újjáépülő városban. „A magyar családok kimondták: Vukováron közösségüknek otthona van.” – mutatott rá.
Répás Zsuzsanna szólt arról, hogy miként a magyar polgári kormány jelentős részt vállalt a magyar templomok újjáépítésében, a vukovári közösség is újjáalakult.
„A vukovári magyarok összefogásának eredménye, hogy magyar kórus, magyar néptánccsoport szerveződött és van magyar bál is a városban” – jelentette ki. Mint mondta, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Vukovári Magyarok Egyesületének munkája hozzájárul a nemzeti összetartozás erősítéséhez.
Jakumetovics Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesületének elnöke arról szólt: szeretnék, hogy a ma mintegy 400 fős magyar közösség továbbra is büszke lenne magyarságára. Ehhez szükség van az itt élők, és Magyarország támogatására is.
Pénteken a vukovári emléktemető keresztjénél és az ovcarai kivégzések helyszínén politikusok, diplomaták és egyebek mellett határon túli magyar szervezetek helyezték el koszorúikat.

vajma.info/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás