Ismételten félrevezető értesülések terjesztésével vádolta meg szerdán Izraelt az iráni nukleáris programmal ügyében képviselt amerikai állásponttal kapcsolatban.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy Izrael részéről “folytatódó gyakorlat az egyes specifikus információk kiszemelése és azoknak az összefüggésüktől független felhasználása az Egyesült Államok tárgyalási pozíciójának eltorzítása érdekében”.
“Nem kérdés, hogy néhány olyan dolog, amit az izraeliek mondanak a tárgyalási pozíciónk jellemzésére, nem pontos” – mondta a szóvivő.
Jan Psaki külügyi szóvivő az információ szelektív megosztásával és “pontatlansággal” vádolta meg Izraelt.
Earnest és Psaki nyilatkozata azt mutatja, hogy nem csökkent a két ország között a márciusban Washingtonba készülő Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek a kongresszusban elmondandó beszéde miatt kialakult feszültség. Netanjahut John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke a Fehér Házzal és a törvényhozás demokrata tagjaival való egyeztetés nélkül hívta meg az amerikai fővárosba.
A tárgyalásoknak, amelyet az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország folytat Iránnal az iszlám köztársaság nukleáris programjáról, többszöri halasztás után március végéig kell lezárulniuk egy keretszereződés elfogadásával.
Az amerikai diplomáciai tárca közölte, hogy Wendy Sherman amerikai főtárgyaló csütörtökön Genfbe utazik, hogy ott az iráni nukleáris programról az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának és Németországnak (az úgynevezett P5+1 csoportnak) Iránnal folytatott megbeszéléseivel összhangban kétoldalú megbeszéléseket folytasson Teherán képviselőivel.
USA befolyás hatására a nyugati államok és Izrael gyanúja szerint Irán nukleáris fegyver előállítására törekszik.

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás