2021.02.25.

1 thought on “Wass Albert, Nyirő József és a Mazsihisz

  1. A Mazsihisznek nagyon is sok köze van a NAT-hoz, az ugyanis a nemzeti alaptanterv.
    Petőfi idején a nemzet a magyar népet jelentette. Ma a magyar és a zsidó népet. Holnap pedig csak a zsidót fogja jelenteni, köszönhetően az orbánizmus és a cionizmus összefogásának.
    A magyar nemzetben ma két meghatározó nép él. Atilla népe és Izrael népe.

    Atilla népének eleve gyenge identitását Orbán a nemzethy agymosással még tovább rombolta és egy hamis nemzeti identitást alakított ki. Azért hamis, mert a nemzet erősebb népe Izrael népe, ami nem magyar.

    A magyart és a zsidót csak a nép vonatkozásában lehet szétválasztani. Orbán ezért kerüli a nép kifejezést, és elzárkózik a magyar nép meghatározásától. Egy identitás nélküli nép azonban pusztulásra van ítélve. Ezt a pusztulást gyorsítandó, Orbán (Illetve az őt bábként mozgatók) végleg kitöröltette a magyar népet a saját alkotmányából, a zsidókat pedig “magyarosította” 2011-ben. Ennek következtében ami a magyaré, az a zsidóé is, de ami a zsidóé, az csak a zsidóé. Ennek az unortodox játéknak a magyar nép csak a vesztese lehet, amit pedig veszíteni fog, az a puszta léte.

    A NAT-hoz visszatérve meg kell állapítani, hogy bár a Mazsihisz bírálja, a NAT eg túlságosan zsidóbarát tákolmány, és pont ennek elfedése érdekében támadják a zsidók.

    A NAT-nak olyan aktuális témákkal és nevekkel is foglalkozni kellene, mint

    Richard Coudenhove Kalergi, aki 1925-ben első alkalommal írt Európa lehetséges elárasztásáról ázsiai és afrikai emberekkel,

    Oded Yinon, akinek 1982-ben megjelent terve szinte életre kel, amikor a Közel-Keletet szétdúló háborúk sorozatát és az onnan útrakelő migránsok hadát látjuk,

    Theodore Nathan Kaufmann, aki 1948-ban a német nép teljes kiirtását javasolta annak szisztematikus sterilizálásával, nemes egyszerűséggel a világbéke elérése céljából,

    A WTC7 épületének rejtélyes összeomlása 2001. szeptember 11-én, amelynek következtében ártatlan emberek millióinak halálával járó háborúk kezdődtek és folynak napjainkban is, magyar részvétellel és áldozatokkal.

    https://www.youtube.com/watch?list=PLEFE3415DB6C26C3C&time_continue=17&v=D2AVrci-TLs&feature=emb_logo

    https://www.ae911truth.org/languages/hungarian

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás