A bíróság ítélete nem jogerős, mert azt az ügyész ugyan tudomásul vette, azonban a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be.
A Fonyódi Járásbíróság sikkasztás vétsége és hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy somogyi település polgármesterét.
A település önkormányzata rendszeresen vásárolt mezőgazdasági és kertészeti eszközöket egy vállalkozástól, ezért a cég a korábban levásárolt összegekre tekintettel egy motoros láncfűrészt ajándékozott az önkormányzatnak.
A vádlott azonban az ajándékról nem tájékoztatta az önkormányzatot, azt egy ismerősének adta, aki a láncfűrészt 200 ezer forintért eladta.
Az ügyben elrendelt nyomozás során a vádlott arra akarta rávenni az egyik tanút, hogy egy hamis használati szerződéssel igazolja a nyomozó hatóság előtt azt, hogy a láncfűrészt az önkormányzattól vette bérbe.
A bíróság ítélete nem jogerős, mert azt az ügyész ugyan tudomásul vette, azonban a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be, így az ügy a Kaposvári Törvényszéken folytatódik, írja a Sonline.
A fotó illusztráció.