![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/49-ev-utan-megszunt-a-termeles-a-nagykanizsai-izzoban-1.jpg)
Fotó: Kanizsa TV
A gázcsapokat délben zárták el – erről Kupó Csaba, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus szakszervezetének elnöke tájékoztatta szerkesztőségünket.
A Tungsram e részlege 100-110 embert foglalkoztatott.
Hétfőn a részleg egyik dolgozója egy „gyászhírt” tett közzé a közösségi hálón, amelyben a Kanizsai Izzó Üveggyárának búcsúztatása szerepelt, 18-án, 21 órai kezdettel.
A Kanizsa Televízió munkatársai az említett időpontban senkit sem találtak a gyár környékén.
A szakszervezet elnöke kérdésünkre elmondta: a dolgozókat nem érte váratlanul a tragikus esemény, múlt hétfőn ugyanis a helyi vezetés munkásgyűlést tartott, ahol közölték, hogy az üveggyár 19-én leáll.
Kupó Csaba elmondta azt is, hogy sok dolgozónak ez volt az utolsó napja az Izzóban, köztük többen vannak, akik 30-35 éve voltak a cég és a gyári részleg munkatársai.
Magyar Tudat