Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Első ízben tartott túrát a mórahalmi Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola a kelebiai erdőben, szombaton annak az erődítésrendszernek a bemutatására, amelyet az 1950-es évek elején egy feltételezett, Jugoszlávia irányából érkező támadás elhárítására hoztak létre.

Bánhidy Zoltán túravezető elmondta: a sztálinizmus időszakában a Szovjetunió politikai és gazdasági nyomással igyekezett a titói Jugoszlávia viszonylagos önállóságát megtörni. Az elmérgesedett helyzet egyik következményeként szovjet utasításra a magyar-jugoszláv határ mentén erődítésrendszer építésébe kezdtek. A védelmi vonalak – melyeknek végül csak mintegy 80 százaléka készült el – több részből álltak: közvetlenül a határon szögesdrótakadályokat állítottak föl, majd aknazárat telepítettek, 3-4 kilométerrel beljebb pedig erődítések épültek.

Turisták másznak be egy féloldalazó géppuska-fészekbe a Kelebia és Ásotthalom közötti erdőben 2012. szeptember 22-én, amikor először szerveztek az 1950-es évek elején épült, egy Jugoszlávia irányából érkező, feltételezett támadás elhárítását célzó erődítésrendszert bemutató túrát.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A védelmi rendszer legfontosabb elemei a különböző betonbunkerek voltak, ezeket lövészárkok kötötték össze, de épültek fedezékek téglából, vályogból és emeltek földsáncokat is. A tervezett erődítésrendszer – amelynek kialakítása óriási összegbe kerülhetett – a legteljesebb mértékben a Duna-Tisza-közén épült ki, itt összesen kétszáz egykori bunkernek vannak nyomai. Az Ásotthalom és Kelebia közti erdőben több típusú erődítés romjaira lehet rábukkanni: voltak tízfős betonfedezékek, épültek géppuskafészkek és páncéltörő ágyúknak kialakított lőállások is – közölte a szakember.
Kitért arra: az erődítések kialakítását titkolózás övezte. A határsávból mintegy kétezer, politikailag megbízhatatlanak minősített családot telepítettek ki, civilek pedig csak külön engedéllyel léphettek be a térségbe. A fegyverkezés felkeltette a különböző titkosszolgálatok érdeklődését, a visszaemlékezések szerint előfordult olyan is, hogy tűzharc alakult ki a Jugoszláviába visszatérni próbáló kémek és a magyar határőrök között.
Sztálin halála után enyhülés következett be a magyar-jugoszláv viszonyban, a bunkerek építését befejezték, a soha nem használt erődítéseket pedig magukra hagyták. Az elmúlt évtizedekben a környéken lakók minden mozdíthatót hasznosítottak, csupán a néhol méteres vastagságú betonfalak maradtak a helyükön. A turisták ezeket nézhetik meg, néhány a növényzettől és a földtől megtisztított erődítésbe pedig be is mászhatnak.

MTI/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás