![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/keszenleti.jpg)
Cegléden és környékén fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a hosszú hétvégén, miután szombat este bejelentés érkezett a Ceglédi Rendőrkapitányság ügyeletére arról, hogy egy 20-30 főből álló csoport Cegléd belterületén, hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) a police.hu-n vasárnap.
A bejelentést követően néhány percen belül megérkeztek a helyszínre a rendőrök, de már nem találták ott a bejelentésekben szereplő csoport tagjait. Az eddigi adatok szerint további atrocitás nem történt.
A Ceglédi Rendőrkapitányság jelentős erőkkel kezdte meg az adatgyűjtést és a tanúkutatást, amelynek során több személyt igazoltatott. Az eset kapcsán csoportos garázdaság miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen – áll a közleményben.
Hangsúlyozzák: „a rendőrség minden törvényes eszközzel és a rendelkezésére álló erővel azonnal és határozottan fel fog lépni valamennyi jogellenes, illetve az állampolgárok nyugalmát megzavaró cselekménnyel szemben”.
MTI/magyartudat.hu