Sikerült elérnie az EPP-nek, hogy látható és a közösségi oldalakon világosan érzékelhető megosztottság legyen a Fidesz-KDNP szavazói között Magyarországon.
Ugyanis amíg a bolsevik-liberális oldal tenyerét köpködve örvendezik a néppárti döntés miatt, addig a magyarországi kormánypárt hívei egymásnak ugrottak Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatóját követően.
A magyarországi választó nem politikus, hanem olyan ember, aki megbízik a pártjában és elvárja, hogy aszerint cselekedjék az általa megválasztott párt, ahogyan ő gondolja, elvárja.
A néppárti ultimátum után, amelyet „mi döntöttünk el”, felmerül benne a kérdés… jó döntés volt-e egy olyan pártban maradni, amelynek 190 tagja ellenünk, 3 pedig mellettünk döntött.
A felvetés pedig jogos, bár félve írom le, hiszen ma odáig jutott a civil politizálás, hogy mindenki áruló, aki bírálja a meghozott döntést. (Akárcsak a csíksomlyói pápalátogatás… Azt sem lehet bírálni, mert akkor a pápafan engedelmességet fogadó erdélyi liberális katolikus papok és az őket követő hívek kövezik meg az embert.)
Tehát: ebben is felfordult a világ. A jó szándékú, jogos bírálat is bűn…
Mi is történt az Európai Néppárt tanácskozásán?
Röviden annyi, hogy nagytöbbséggel megszavazták a felfüggesztésünket, majd ezt a határozatot magunknak vindikálva adtuk elő a sajtótájékoztatón, és az azt magyarázó jobboldali médiában. Bizonyára van valamilyen politikai mesterkedés ebben a „magunkat felfüggesztő” elhatározásban, de nem hiszem, hogy lett volna más választásunk egy ilyen többséggel megszavazott liberális, megvett néppárti szavazást követően.
Kondor Katalin, a Magyar Rádió korábbi elnöke röviden és teljesen érthetően fogalmazott akkor, amikor a királyi Tv-ben azt mondta: „Ebben a Néppártban szégyen bennmaradni.”
Az is kérdés, hogy mitől támogatjuk mi, nemzeti elkötelezettségű pártként azt a Webert, aki ellenségeinkkel ellenünk szervezkedett, s a Fidesz kizárását Bukaresttel is egyeztette?
Ismét a régi politikai betegségünk jött elő.
Két lovat akarunk biztonsággal megülni egyetlen és immár szétrúgott seggel!
Megalázó módon kapaszkodunk egy minket semmibe vevő európai pártelegyhez, s el kell tűrnie a már sokat eltűrt magyar jobboldali választónak, hogy három „bölcs” liberális szarjankó idepofátlankodjon, és ellenőrizze a magyar választók döntését a saját szája íze szerint.
A legnagyobb közösségi oldalon felvetődött kérdést ismétlem: „meddig és miért kell tűrnünk ezt a megalázó helyzetet?” Miért nem elég a demokráciában, ha egy ország népe kétharmados többséget ad egy pártnak, s felruházza azt bizalmával?
Kinek van joga a népfelséget megkérdőjelezni, és hárommillió magyar embert a hazug és megbízhatatlan jelzőkkel ellátni e döntés által. Mert ez nem más, mint hárommillió keresztény magyar hitelességének a megkérdőjelezése, sárba tiprása, amelyet a hazai ellenzék meg nem torolt hazaárulással ért el.
A tisztességes magyar ember eközben szolgálja a hazát, dolgozik és reménykedik, de a remények egyre áttetszőbbeké válnak, s talán meg is szűnnek.
A reményvesztettség viszont a legrosszabb tanácsadó. Kedvetlenné, rossz hangulatúvá válik tőle az ember… s csak néhányan maradnak bizakodóak, lendületesek…
Igaz, már megszoktuk ezt a kommunizmusban. Csakhogy ma sokkal nagyobb a tét. Sokkal többet veszíthetünk, ha minden úgy megy tovább, ahogyan eddig. Ha nincs büntetési tétele a hazaárulásnak, s ha nincs rend és törvénytisztelet, ha nincs a politikánk minden szegmensében Szíjjártó-i erő és határozottság, ha minden alkalommal mi megyünk a magunknak is pozitívan megmagyarázott pofonért. Mert így a teljes szabadságunkat vesztjük el. Idegenek országa lesz Magyarország is, ha nem mutatunk erőt, nem mutatunk határozottságot.
Gróf széki Teleki Pál mondta: „A legrosszabb megoldás a politikában a kompromisszum”. És a néppárti megbeszélés csupán a legrosszabb megoldást vonta maga után. A kompromisszumot.
Felvetődik a kérdés: most melyik pártcsaládba kell beszavaznunk május 26-án a magyar kormánypártot?
Hiszen jogainkról lemondattak, kitettek, felfüggesztettek… és nem a pártot, hanem hárommillió magyart, akik egyébként is már hidegrázást kapnak az Uniótól, Webertől, Néppárttól.
Ugyanis nem szívhatnak el egy cigarettát nyugodtan egy étteremben, egy esküvői rendezvényen is, ki kell menni a vendéglő elé dohányozni… mert az Unió így látja jónak. A disznóólba piros labdát kell tenni, hogy a disznó jól érezze magát, az uborka pedig meghatározott görbületű kell, hogy legyen… de a magyar törvényeket is felülírja a lakosság érdekei ellenében az uniós törvénykezés. Az oktatás lezüllesztése is az Unió „érdeme”, s a demokráciára való hivatkozással a hatályos törvények is megsemmisülnek…
Mert minden Uniós törvény és határozat az emberi méltóság és az emberi szabadság ellen irányul!
És mi mégis Unió pártiak vagyunk…. avagy láncot hordunk.
Igen, a néppárti kiszavazás és a „bölcsek” magyarországi kutakodása minden Fidesz-párti és bevándorlás-ellenes keresztény, jobboldali magyart megaláz, szembeköp. A magyarázkodás pedig még rosszabbá teszi a helyzetet.
Azonban nincs alternatíva.
És ezt figyelembe kell venni.
Bíznunk kell, és bíznunk kötelező Orbán Viktorban. Mert ő nyilván többet tud, mint az író, mint a civil polgár, mint az átlag magyar. S mint minden magyarnak, a miniszterelnök úrnak is az egyetlen célja, hogy megmaradjunk kvóták és egyéb Uniós megsemmisítő intézkedések nélkül magyarnak, önálló és szabad országnak, megszállók nélkül.
S talán ez a néppárti kompromisszum is ennek a célnak az érdekében történhetett… ám, akkor azt kell kimondani, ami az igazság… hogy ne legyen kétség az egységben… És ne állítsuk azt, hogy jól esett a verés… hiszen mi kértük…
Arról pedig, hogy mekkora gólpasszt adott a Fidesz önmaga ellen a kibukott és hitelvesztett jobbikosokból kommendált Mi hazánknak… talán egy másik cikkben lesz érdemes szólnom…
Mindazonáltal, én maradok Orbánista… S ezt ajánlom minden joggal kétkedőnek. Ugyanis nincs alternatíva!
Stoffán György
