![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/73761.jpg)
Helyreállt a bizalom a magyar gazdaság iránt – így értékelte Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság szerdai döntését a Magyarország szánt kohéziós pénzek felfüggesztésének feloldásáról.
Helyreállt a bizalom a magyar gazdaság iránt – így értékelte Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság szerdai döntését a Magyarország szánt kohéziós pénzek felfüggesztésének feloldásáról.
A kormányfő az m1 Az Este című műsorának adott interjúban óriási sikernek nevezte a döntést, majd hozzátette, korábban szerinte méltánytalanul helyeztek kilátásba büntetést Magyarországgal szemben. „Mi azonban kitartottunk a saját igazunk mellett, a saját gazdaságpolitikánk mellett, és bebizonyítottuk, hogy az igenis jó, az európai érdekekkel egyező gazdaságpolitika, és ezt a kilátásba helyezett büntetést eltörölték” – fejtette ki.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokról szólva Orbán Viktor azt mondta: „mi holnap reggel is szívesen megkezdünk egy korrekt tárgyalássorozatot, de egyelőre ennek a feltételei még nem jöttek létre; talán június elején létrejönnek, amikor a jegybanktörvényt a magyar parlament módosítja”.
magyartudat.hu
Ön néhány jó pontot is. Csináltam egy keresést a témában, és megállapította, a legtöbben egyetértenek http://www.magyartudat.hu