![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/patrubany-miklos.jpg)
A Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós december 23-án töltötte be 60. életévét. Az MVSZ Elnökségének 1992-től tagja, 1996-tól az MVSZ elnökhelyettese és 2000 óta – többszöri újraválasztás után – tölti be a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztét.
Kezdettől fogva feladatának tartotta a báró Perényi Zsigmond és gróf Teleki Pál javaslatára 1938-ban alapított Magyarok Világszövetsége közéleti-társadalmi szerepének és nemzeti elkötelezettségének visszaállítását, ill. megerősítését.
Nevéhez fűződik a 2004. december 5-i állampolgársági népszavazás kezdeményezése, ami ugyan nem zárult sikerrel, de a jelenlegi kormány végül törvénybe iktathatta a határon túli magyarok magyar állampolgárságát. Vezetése alatt az MVSZ önálló nemzetpolitikai erővé vált, ezért a Jobbik kivételével valamennyi parlamenti párt az általa vezetett Világszövetség anyagi ellehetetlenítésére és a közéletből való kiszorítására törekszik. Ez az elhibázott törekvés óriási károkat okoz a magyar közélet tisztaságának és átláthatóságának. Különösen is fájdalmas, hogy az egyértelműen jobboldali érzelmű, nemzeti elkötelezettségű MVSZ-tagság támogatására a kormánypártok nem tartanak igényt, s nem hajlandók visszaállítani az MVSZ 2001 óta igazságtalanul elvett költségvetési támogatását, annak ellenére, hogy ezt az MVSZ vezetése tisztelettel és részletes indokokkal alátámasztva többször kérte.
Patrubány Miklós elnöksége alatt, az ő szellemi irányításával az MVSZ számos nagyszabású nemzetpolitikai elképzelést vázolt fel, utat mutatva a nemzeti sorskérdések megoldásában még érdekelt magyar politikai erőtérnek (pl.: Magyar Nemzeti Minimum, vagy 2012 augusztusában A magyar nemzet új meghatározása.) Vezetésével zajlottak a Magyarok VI., VII. és VIII. Világkongresszusai. A magyar állampolgárság jogi, történelmi és nemzetpolitikai hátterét és meghatározását az ő irányításával dolgozta ki az MVSZ. A Magyarok Világszövetsége elnöksége alatt a magyarságtudományok központjává is vált, ezt bizonyítják a Magyarságtudományi tanulmányok, a Magyarságtudományi Füzetek, a 2005 óta megjelenő HONLEVÉL újság, s a tudatosan még inkább a magyar nemzetpolitika szolgálatába állított Szent László Magyarságtudományi Akadémia.
Hungária Távirati Iroda – HTI/magyartudat.com