A Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány továbbra is élvezi a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress anyagi támogatását – ismerték el az MNO-nak az Együtt–PM Szövetségnél. Az alapítvány összességében egymilliárd forinthoz juthatott az elmúlt években az amerikai intézettől.
A Haza és Haladás Alapítványt 2011-es alapítása óta folyamatosan támogatja a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress (CAP). Az eddig nyújtott támogatások mértéke összességében megközelítheti az egymilliárd forintot – értesült lapunk.
A Heti Válasz még 2012-ben számolt be arról, hogy a Bajnai Gordon vezette alapítvány Soros György közvetett és közvetlen támogatását élvezi. Az alapítvány ezután hozta nyilvánosságra, hogy 2011-ben 209 ezer eurót, 2012-ben pedig 228 771 dollárt, összességében mintegy 110 millió forintot kapott a CAP-tól, amelynek egyik alapító ötletgazdája a magyar származású üzletember volt. Bajnaiék ekkor folyamatos tájékoztatást ígértek a további támogatásokról, megkeresésünkre most viszont csak annyit közöltek, hogy a Haza és Haladás Alapítvány közzé fogja tenni az őt 2013-ban nagyobb összeggel támogató szervezetek és magánszemélyek nevét, valamint e támogatások összegét. Az összességében egymilliárd forint támogatásra vonatkozó értesülésünkkel kapcsolatban Bajnaiék úgy fogalmaztak, hogy „ennek az összegnek a töredékét” kapta az alapítvány a CAP-tól.
A Hahának is jutott
A Magyar Nemzet 2013 áprilisában számolt be arról, hogy több mint kétszázmillió forint adományt kapott 2011–2012-ben a Haza és Haladás Alapítvány. Bajnai Gordonékat Amerikából támogatták a legbőkezűbben, a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress az adományok több mint felét adta. A bőkezű adakozók közé tartozott Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter is.
Amerikai segítséget kapott a kormányellenes fellépéseiről hírhedtté vált Hallgatói Hálózat (HaHa) is. Az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, azonban a háttérben Soros György magyar származású üzletemberhez vezetnek a szálak. A lap leleplező cikkében nyilvánosságra került „amerikai segítséget” a szervezet korábban a Klubrádiónak adott nyilatkozatában elismerte, ugyanakkor megszólaló aktivistájuk akkor azt hangsúlyozta: a segítség elfogadása ellenére szó sincs politikai befolyásról. Ennek ellenére a Hír Televízió Célpont címmű műsora kiderítette, hogy a szélsőbalos gondolkodó radikális módszereit alkalmazó amerikai szakemberek által felkészített aktivisták igenis politikai megállapodás végett ültek asztalhoz a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014-gyel.
A Soros-féle CAP egyike a legbefolyásosabb washingtoni kutatóintézeteknek, és egyértelműen a demokratákhoz sorolható, a Time magazin például 2008-ban Obama ötletgyáraként jellemezte. Egy kereskedelmi portál washingtoni tudósítójának a CAP-nál korábban azt állították, hogy a Bajnainak nyújtott támogatásnak nincs közvetlen politikai célja. „Nem támogatunk kampányokat, nem támogatunk politikai jelölteket. Mi egy kutatóintézet vagyunk” – mondta a portál munkatársának az intézet munkatársa, Matt Browne. Szerinte konkrét kutatási projektekre adtak pénzt a Haza és Haladásnak, amely vállalta, hogy a támogatást a társadalompolitikáról, a gazdaságpolitikáról és az oktatáspolitikáról szóló elemzésekre költik.
A Heti Válasz tavaly nyáron arról is beszámolt, hogy Soros György alapítványai és a befolyása alatt álló úgynevezett Norvég Alap összesen nyolcszázmillió forintot osztott szét a kormányellenes civil szervezeteknek, illetve a Bajnai Gordon köré csoportosuló „független civileknek” – így többek között a Társaság a Szabadságjogokértnak, a Haza és Haladásnak, a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen, a Mona nevű feminista szervezeteknek. „Azok a szervezetek, amelyeket a Fidesz a kormány és Magyarország ellen folytatott lejárató kampánnyal vádol, valójában a demokráciát védik az országban” – reagált ekkor az Együtt–PM szövetség, írja Bakonyi Ádám az MNO-n.
Címlapfotó:Wikimedia
magyartudat.com
miért avatkozik be Soros Úr más országok ügyeibe?
Ez a hét vicce. A Soros-féle CAP-nak nincs közvetlen politika célja.Ám közvetve annál több, köszönhetően Bajnainak és bandájának.