![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/Fernando-Alonso.jpg)
A második szakasz elején leszakadt az ég, a harmadik végére elállt az eső. Alonso kamikáze vezetése pole-t ért. Vettel a második, s bár Webber lett a harmadik, büntetése miatt vasárnap Schumacher indulhat a második sorból.
Esős pénteki szabadedzések után szombat délelőtt félig napsütötte pályára gurulhattak ki az autók.
Az első edzést a McLarenek uralták, Button szerezte meg a győzelmet, a másodikban viszont már Maldonado örülhetett. Kevésbé lehetett boldog viszont Schumacher, aki a gumifalba szállt alig 4 perccel az edzés vége előtt, és rommá törte a Mercedest. Boldogtalanságával nem volt egyedül, hiszen Grosjean és Rosberg öt rajthelyes büntetést kapott, majd a harmadik szabadedzés előtt a Red Bull is közölte, Webber autójában váltótt kellett cserélni, így az időmérő után az ausztrál is 5 rajhellyel hátrébbról fog rajtolni.
![]() |
Maldonado nyerte az esős második szabadedzést. Fotó: Daily Mail |
A harmadik edzésen Button nem találta önmagát, értékelhető kör nélkül végzett a mezőny élén.
Fernando Alonso viszont lágy gumikopn megnyerte az edzést: a spanyol 77 ezreddel előzte meg Lewis Hamiltont, aki közepesen kemény abroncsokon futotta a legjobbját. A gyakorlás végén szakadt az eső, és a 14 órakor kezdődő időmérőre is csapadékot várnak.
Hockenheimben újra keresztülhúzta a Pirelli számításait az időjárás – az első két szabadedzést is esőben rendezték, és az időmérőre is csapadékot jósoltak – Paul Hembery, a vállalat motorsport-igazgatója elárulta, vélhetően az októberi Japán Nagydíjig nem találkozhatunk majd az új fejlesztésű kemény keverékű abroncsokkal.
![]() |
Schumacher a falban fejezte be a péntek délutáni tréninget. Fotó: Daily Mail |
11 autó volt 1 másodpercen belül a harmadik szabadedzésen, így elég szűk kvalifikáció várható az időmérőn.
Utoljára 2006-ban nyert itt német pilóta, akkor Michael Schumacher állhatott a dobogó tetejére. Tavaly Vettel 2 ezreddel nyerte meg az időmérőt, de nyerni nem tudott. A dobogóra azért fel tudott állni.
Lewis Hamilton és Heikki Kovalainen is ünnepelhet a hétvégén: az angol a 100. nagydíjrajtját, a finn pedig a 100. nagydíjhétvégéjét tudhatja magáénak Hockenheimben
Q1
Megkezdődött az első etap. A pálya száraz. Még. De gyűlnek a felhők. A levegő 17, az aszfalt 25 fokos.
Hülkenbergé az első mért kör, de sokan kezdték meg a Q1-et. Rövidesen az összes autó a páyán termett, Maldonado, Hülkenberg és Di Resta 1:18-as időkkel az élen, majd Rosberg, Massa és Kobajashi ugrott a sor elejére. Button 1:16.7-tel nyitott, majd Alonso 1 tizedet farag még ebből is. Közben Grosjean látogatja meg a rázókövet és a műfüvet.
A Pirelli a lágy (sárga) és a közepes (fehér jelölésű) gumikat hozta Hockenheimbe.
Hamilton, Button, Alonso az első három a Q1 feléhez közeledve. Egyre javulnak az idők, Hamilton 1:16.3-nál tart.
Hamilton tovább javult, 1:16.221-re faragta az időt, mögötte Kobajashi, Button, Rosberg, Alonso, Massa, Vettel, Schumacher, Webber az első tíz.
Raikkönen odapörkölt a Lotusnak, és 1:15.693-mal vette át a vezetést.
5 perc vissza, Pic, Kovalainen, Petrov, Ricciardo, Grosjean, Glock, Karthikeyan a kieső helyeken.
Grosjean bebiztosította magát és 12. helyre jött fel. 2 perc vissza.
Vége az első szakasznak, Vergne, Kovalainen, Petrov, Pic, Glock, De la Rosa,és Karthikeyan a kiesők, Schumacher éppen csak – 55 ezreddel – bejutott a második szakaszba. Vergne nem tudott beleszólni, mert már a boxban várakozott.
Q2
Button intermediate gumikkal kezdte meg a második szakaszt, csepeg az eső.
Vettel 1:30-on kívüli idővel vezet, az eső egyre jobban esik. Schumacher 1:29-cel ugrott elé, mögötte Vettek, Alonso, Button, Maldonado, Hamilton, Raikkönen, Di Resta, Webber az első tíz.
Hamilton száguldott az élre, 1 másodperccel gyorsabb, mint a 3. Vettel. A kieső zónában Perez, Massa, Ricciardo, Kobajashi, Grosjean, Senna és Rosberg.
![]() |
Webber a büntetés utáni 8. helyétől sincs elkeseredve. Fotó: Daily Mail |
4 perc vissza, a pályán áll a víz, az eső továbbra is esik. Egyre romalanak az idők, Rosberg a 10., továbbjutó helyhez képest több mint 3 másodperccel van lemaradva. Az extrém esőgumi sem segít, azok jöttek ki jól az esőből, akik a kemény keveréken, nagyjából üres pályán a Q2 elején tudtak menni egy gyors kört.
Vége a második szakasznak, Raikkönen a 10. helyen jutott tovább. A Toro Rosso rosszónak megint nem volt szerencséje, Ricciardo 60 ezreddel maradt le a harmadik szakaszról. A további kiesők: Pérez, Kobajashi, Massa, Grosjean, Senna és Rosberg.
Q3
A McLarenek és Maldonado kezdik meg a harmadik szakaszt. Hülkenberg úszik fel a hátsó egyenesben, keresztbe csúszik ki a kavicságyba, majd végighajt a füvön és pár kanyarral arrébb tér vissza a pályára.
Hamilton 1:46.6-tal vezet – Q1-ben 1.15-ös időket mentek. Vettel 1.44-gyel állt az élre, közben Hamilton és Raikkönen is kicsúszott a pályáról. A hátsó rész nagyon úszik.
Vettel, Alonso, Hülkenberg, Button az első két sor. Alonso és Raikkönen kihajt a boxba, talán a végén tudnak javítani. Alig 4 perc vissza.
![]() |
A Q2 elején leszakadt az ég, Alonso jól bírt az árt. Fotó: Daily Mail |
Schumacher 1:42.7-et ment, javul a pálya, ezt Vettel 42.3-as ideje is bizonyítja. Raikkönen is visszajött a pályára. Vettel parádés, csak átmenetileg tudják megfosztani a pole-tól, de mindig visszaugrik az élre.
Alonso és Webber is száguld, az ausztrál 1.41.6-tal vette át a vezetést. Nem sokáig, mert Alonso egy 1.40-es időt repesztett. MIndenki a pályán, és mindenki gyorskörön.
Alonso, Vettel, Webber, Schumacher, Hülkenberg, Maldonado, Button, Hamilton, De Resta és Raikkönen. A finn már nem tette oda magát.
Webber hiába lett harmadik, váltócseréje miatt 5 hellyel visszasorolják majd a vasárnapi futamon. A Force India hatalmasat ment, mindkét autója előkelő helyen szerepelt. Tekintve, hogy Button, Hamilton és Raikkönen is mögöttük van.
![]() |
Zsinórban második pole-ját szerezte a spanyol, Vettel és Webber (aki még büntetést is kap) nincs elkeseredve. Fotó: Daily Mail |
Fernanado Alonso: A Q3 elején tényleg a határon mozgott a pálya, azért szóltam, hogy át kellene gondolni a rajtot. De igazából jól sikerült, jó taktikai döntést hoztunk, friss gumikkal jöttem ki, ez segített az első hely megszerzéséhez.
Sebastian Vettel: Egy köröm elment azzal, hogy utolértem Markot, volt még két köröm és esélyem arra, hogy javítsak, eleve akkor volt a legjobb a pálya. Ilyen körülmények között zűrös összehozni egy jó kört, de a második hely sem rossz, főleg ilyen körülmények között. Itt vagyok az első sorban, meglátjuk, mi lesz holnap.
Mark Webber: Mindannyiunk számára nehéz volt a futam, nem gondoltam a büntetésemre. Eléggé elől végeztem, így annyira nem jártam rosszul a büntetéssel. Most már nem számít, hogyan lett volna, a nyolcadik helyről várom a holnapot.
NÉMET NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Fernando Alonso Ferrari 1:40.621 átlag: 163.647 km/ó
2. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:41.026 0.405 mp h.
3. Mark Webber Red Bull-Renault 1:41.496 0.875
4. Michael Schumacher Mercedes 1:42.459 1.838
5. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:43.501 2.880
6. Pastor Maldonado Williams-Renault 1:43.950 3.329
7. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:44.113 3.492
8. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:44.186 3.565
9. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:44.889 4.268
10. Kimi Räikkönen Lotus-Renault 1:45.811 5.190
11. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1:39.789
12. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:39.933
13. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:39.985
14. Felipe Massa Ferrari 1:40.212
15. Romain Grosjean Lotus-Renault 1:40.574
16. Bruno Senna Williams-Renault 1:40.752
17. Nico Rosberg Mercedes 1:41.551
18. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1:16.741
19. Heikki Kovalainen Caterham-Renault 1:17.620
20. Vitalij Petrov Caterham-Renault 1:18.531
21. Charles Pic Marussia-Cosworth 1:19.220
22. Timo Glock Marussia-Cosworth 1:19.291
23. Pedro de la Rosa HRT-Cosworth 1:19.912
24. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1:20.230
A RAJTSORREND A BÜNTETÉSEK UTÁN
1. Fernando Alonso Ferrari
2. Sebastian Vettel Red Bull-Renault
3. Michael Schumacher Mercedes
4. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes
5. Pastor Maldonado Williams-Renault
6. Jenson Button McLaren-Mercedes
7. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes
8. Mark Webber Red Bull-Renault
9. Paul di Resta Force India-Mercedes
10. Kimi Räikkönen Lotus-Renault
11. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari
12. Sergio Perez Sauber-Ferrari
13. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari
14. Felipe Massa Ferrari
15. Bruno Senna Williams-Renault
16. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari
17. Heikki Kovalainen Caterham-Renault
18. Vitalij Petrov Caterham-Renault
19. Charles Pic Marussia-Cosworth
20. Romain Grosjean Lotus-Renault
21. Timo Glock Marussia-Cosworth
22. Nico Rosberg Mercedes
23. Pedro de la Rosa HRT-Cosworth
24. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth
delmagyar.hu/magyartudat.hu