Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

A Facebook közösségi jellegének és stratégiájának egyik fontos eleme, hogy megpróbáljon mindent minél inkább a felhasználóhoz igazítani. Ennek egyik összetevője, hogy az oldal automatikusan felismeri az arcunkat a fotókon – illetve csak ismerte, Európában ugyanis adatvédelmi okok miatt kikapcsolták a kényelmi funkciót.

Több EU-s országból érkező felvetés, majd az európai facebookozókat kiszolgáló Írország adatvédelmi biztosának vizsgálata után a Facebook úgy döntött, hogy kontinensünkön kikapcsolja azt a funkciót, amely a korábbi, manuális megjelölésekből épített adatbázis segítségével automatikusan beazonosította a fotókon szereplő felhasználókat. Az ilyen jellegű adatgyűjtés és adatbázis-építés ugyanis ellentétes több európai ország adatvédelmi szabályozásával.

A funkció kikapcsolása mellett a Facebook arra is ígéretet tett, hogy az eddig begyűjtött európai adatokat október 15-éig megsemmisíti. A közösségi oldal reméli, hogy további egyeztetések után újra elérhetővé teheti majd az automatikus bejelölési funkciót.

A Facebooknak egyébként fontos az arcfelismerés mint technológia, ezt bizonyítja, hogy a cég idén nyáron felvásárolta az egyik legpontosabb arcfelismerő technológiával rendelkező Face.com izraeli startupot.

hvg.hu/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás