Andrew Feinstein a világot behálózó hadiipar árnyoldalairól és a korrupció elleni harcról
Elhagyta szülőhazáját, mert parlamenti képviselőként hiába tárta fel a dél-afrikai hadi beszerzések körüli korrupciót, politikustársai eltussolták az ügyet.
A jelenleg Londonban élő Andrew Feinstein nemrég világhírt hozó könyvet írt a globális hadiipar árnyoldaláról, benne a magyarországi Gripen-beszerzés körüli, feltételezett visszásságokról. Szerinte nehezen elképzelhető, hogy épp a magyar üzletben nem volt csúszópénz.
”A magyar üzlet klasszikus példája volt annak, hogy a cég miként működött együtt egy közvetítővel”
Népszabadság – Móricz Simon
– Mit remél a lobbi-gróf, Mensdorff-Pouilly ellen indított osztrák bírósági eljárástól? Az ügyész ugyan arról beszélt az első tárgyaláson, hogy bizonyosan volt korrupció a különböző hadiipari beszerzések kapcsán, de mivel nem tudja bizonyítani, ezért „csak” pénzmosás, hamis tanúzás és okirat-hamisítás szerepel a vádiratban. Természetesen fenntartva az ártatlanság vélelmét, egy kicsit olyan ez az ügy, mint Al Capone esete, akit végül adócsalás miatt tudtak csak lecsukni.
– Ha őszinte akarok lenni, akkor nem tudom, mit várok ettől az eljárástól. Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a visszás hadiipari beszerzésekben érintett személyek nem nagyon szoktak a bíróságon kikötni. E tekintetben pozitívan állok a fejleményekhez. Amiatt viszont már csalódott vagyok, hogy – ahogyan Ön is említette – Mensdorff-Pouillyt csak pénzmosással vádolják, holott az alapján, amit én tudok és amit meg is írtam az ő szerepéről a kelet- és közép-európai hadiipari üzletek kapcsán, korrupció és vesztegetés miatt kellene a vádlottak padján ülnie.
– Korábban a visszás ügyekben főszereplő brit BAE Systems hadiipari konszernt úgy jellemezte, mint az a cég, amelynek nemcsak a brit miniszterelnök londoni házának, irodájának hátsó ajtajához, de annak hálószobájához is van kulcsa. Hogy értette ezt?
– Ezt először nem én, hanem a munkáspárti kormány külügyminisztere, Robin Cook írta egyik visszaemlékezésében. Vagyis, hogy a BAE vezetője olyan közel van a kabinethez és a miniszterelnökhöz, hogy szinte kulcsa van a hátsó bejárathoz a Downing street 10.-ben. De egy másik munkáspárti politikus, Clare Short is, aki a nemzetközi fejlesztésekért felelős államtitkár volt a Blair-kormányban, többször egyértelművé tette – többek között a nekem adott nyilatkozataiban –, hogy Tony Blair vállaltan nem akart semmi olyat tenni, ami kellemetlenséget okozott volna ennek a cégnek. Ennek pedig igen egyszerű az oka, ami tulajdonképpen a hidegháború óta szinte mindegyik hadiipari üzletre igaz. A kormányoktól származó megrendelések mértéke és a törvényességet felügyelő hatóságok érdekeltségei miatt senkinek nem áll érdekében, hogy az illegális tevékenységeket számon kérjék.
– Kétségtelenül érdekes, hogy bár Nagy-Britanniában érdemi, bizonyos eredményeket fel is mutató nyomozás indult a korrupció felderítésére, mégis az eljárásokat hirtelen leállították és lezárták, köszönhetően egy gyorsan megkötött vádalkunak. Ennek értelmében a BAE súlyos százmilliókat fizetett a brit és az amerikai államnak is, s ezzel a vesztegetés kérdését le is vették a napirendről. A tisztesség tehát mindössze pénz kérdése lenne?
– Két nagy ügyet állítottak meg. Egyfelől a valaha volt legnagyobb fegyverbizniszt, illetve az azzal kapcsolatos nyomozást, amelyet még Nagy-Britannia (a BAE) és Szaúd-Arábia kötött. Az úgynevezett „Al-Yamama-deal” egy negyvenhárommilliárd fontos üzlet volt, a világtörténelem legnagyobb fegyverüzlete. A különböző jutalékok hatmilliárd angol fontot tettek ki, ezt elsősorban a szaúdi királyi család tagjai kapták. Tudható például, hogy az akkori védelmi miniszter fia, Bandar herceg – aki nem mellesleg ez idő tájt Szaúd-Arábia amerikai nagykövete volt – egymillió fontot kapott egy neves washingtoni bankban lévő számlájára. De, csak hogy érthető legyen a feltárás nehézsége: ezt is csak azért tudjuk, mert ebből a pénzből később átkerült némi összeg Bandar feleségéhez, onnan pedig valahogyan a szeptember 11-i merénylők egyikéhez. Ez utóbbi nyomozás kapcsán fejtették vissza ennek a pénznek az útját. Tony Blair pedig, amikor az utolsó heteit töltötte még miniszterelnökként, személyesen állíttatta le az SFO (a brit korrupcióellenes nyomozóhivatal) eljárását, amelynek eredményeként megvádolták volna a BAE akkori vezetőit a szaúdi pénzmozgások miatt. A legszebb, hogy Blair először azzal az indokkal akarta leállíttatni a nyomozást, hogy nincs elég bizonyíték. Az SFO viszont ezt nem fogadta el, mondván éppenséggel, hogy sok bizonyítékuk van. Tony Blair ezt követően az Egyesült Királyság nemzetbiztonsági érdekeire hivatkozva parancsolt megálljt az eljárásnak. Mondván, ha folytatják a nyomozást, előfordulhat, hogy sérül Szaúd-Arábia és Nagy-Britannia olyannyira értékes titkosszolgálati együttműködése. A másik eljárás, amelyet leállítottak, az a dél-afrikai, a tanzániai, a cseh, a magyar és az osztrák beszerzések kapcsán indított ügy volt. Ebben többek között ötszázezer fontra büntették őket az egyébként milliárdos megrendelések kapcsán, de arra is kötelezte őket menet közben egy brit bíróság, hogy fizessenek huszonkilencmillió fontot a tanzániai kormánynak. Ebben az a szép, hogy annak a kormánynak kellett büntetésül fizetniük, amelynek egyszer már korábban kenőpénzt adtak. Látni kell, hogy az egészet azért nézik és intézik el, mert a hadiipar és a cég értelemszerűen komoly szerepet játszik a brit gazdaság működtetésében. Nemrég kapott több tízmilliárdos megrendelést például tengeralattjárókra. A cég és a kormány közötti összefüggést az is mutatja, hogy a BAE vezetőinek pontosan olyan biztonsági ellenőrzésen kell átmenniük, mint a védelmi miniszternek, a kormányfőnek, vagy a hadsereg vezetőinek. Nem beszélve arról, hogy utóbbiak a politikai vagy katonai karrierjük végén gyakran a cég vezetői között landolnak.
– Mit tud és mit gondol a magyarországi Gripen-beszerzésekről?
– A tényfeltáró kötetem készítése során szerzett információk és tapasztalatok alapján azt gondolom, hogy a magyar üzlet klasszikus példája volt annak, hogy a cég miként működött együtt egy közvetítővel, jelen esetben Mensdorff-Pouillyval a siker érdekében. Bevetették magukat egy olyan országban, amely világossá tette beszerzési igényét. Abban nem vagyok egészen biztos, hogy ez az igény akkor megalapozott volt-e. Ahogyan azt is látni, hogy a megállapodás – mondjuk úgy – nem a legtökéletesebb módon passzolt ahhoz a nemzetbiztonsági és katonapolitikai érdekhez, amelyet az érintettek akkor megfogalmaztak. Ismerve a döntéshozatal természetét, nekem úgy tűnik, hogy azt inkább kenőpénzek befolyásolták, mintsem az aktuális nemzeti érdek. De tulajdonképpen ugyanez mondható mindegyik olyan hadi beszerzés kapcsán, amelyet volt szerencsém közelről megismerni.
– A Times korábban CIA-jelentésekre hivatkozva azt írta: a „két legnagyobb magyar párt”, amely ez idő tájt a Fidesz és az MSZP volt, körülbelül tíz-tízmillió dollárt kapott a Gripen-szerződés elősegítése érdekében. Az érintettek cáfolták mindezt. Ön szerint mennyire hihetünk ezeknek az állítólagos CIA-jelentéseknek? Hiszen az amerikaiak a BAE versenytársai, és mint így – erre hivatkozott egyébként Mensdorff védőügyvédje is az első tárgyaláson – vesztesei a beszerzéseknek, vagyis lehet, hogy csak a sértett fél vádaskodásáról van szó.
”A Transparency International számolta ki egyszer, hogy a hadiipari üzletek a világban történő összes korrupció több mint negyven százalékát teszik ki. Éppen ezért nehezen tudom elképzelni, hogy épp a magyar beszerzés maradt volna ki ebből”
Népszabadság – Móricz Simon – Egyfelől azt tudom erre mondani, hogy mindez abban az időszakban történik, amikor a BAE és a vele ekkor együttműködésben lévő SAAB komoly kenőpénzeket fizetett ki világszerte. Miért épp a magyar üzlet lett volna más? Számomra ennek nincs értelme. Vagyis szerintem nagyon valószínűnek tűnik, hogy a hivatkozás hiteles. Másfelől, azt kell mondanom: függetlenül attól, hogy ki van a vesztes oldalon, a hadiipari üzletekben mindig van korrupció. Ebben az időben Lengyelországban volt hasonló tender, amelyen pedig az amerikai Lockheed Martin nyert. Itt épp a BAE harsogta azt, hogy az amerikaiak kenőpénzek miatt nyerték el előlük a megrendelést. Én még nem láttam olyan bizniszt, amelyben ne lett volna korrupció. A Transparency International számolta ki egyszer, hogy a hadiipari üzletek a világban történő összes korrupció több mint negyven százalékát teszik ki. Éppen ezért nehezen tudom elképzelni, hogy épp a magyar beszerzés maradt volna ki ebből.
– Többször is hivatkozott már az „Árnyékvilág – a nemzetközi fegyverkereskedelem kulisszái” című könyvére, amelyben többek között a magyar vadászgépbeszerzésről is ír. Nehezen tudom elképzelni, hogy ne kapott volna fenyegetést az abban leírtak miatt.
– Alkalmanként kaptam egy párat, elsősorban a hadiiparban érdekelt személyektől. Jogi fenyegetést vagy pert még nem. Volt egy fickó, aki rendszeresen írt nekem leveleket, John Bredenkamp, aki vastagon benne volt a dél-afrikai bizniszben, és közeli ismerőse a diktatórikus zimbabwei elnöknek, Robert Mugabenak. A levelekben, amelyeket közvetlenül az otthonomba hoztak, azt írta: ne merjek a jövőben egy sort sem írni róla, de beszélni sem nyilvánosan, vagy társaságban. Én meg erre fogtam a leveleket és a könyv újranyomtatott példányaiban leközöltem őket. Sok fegyverkereskedővel beszéltem – többek között Mensdorff-Pouillyval is –, és az a benyomásom, hogy egyfelől nem érdekli őket, hogy mit teszek és mit írok, mert szerintük érdemi befolyással úgysem leszek a hadiipari üzletekre. Másfelől azért nem perelnek be, mert nem akarnak bíróságra menni. Tudják, hogy a végén előkerülnének olyan dokumentumok, amelyeket nem szeretnének a nyilvánossággal megosztani.
– A dél-afrikai Fokvárosban nőtt fel, de most Londonban él. Úgy tudni, számos projektet készít most is elő a korrupcióellenesség jegyében.
– Van egy kis civilszervezetem, amely a „Corruption Watch” nevet viseli, s amely jelenleg is számos nyomozást folytat különböző hadiipari üzletekkel kapcsolatban. Járom a világot, elsősorban az Egyesült Államokban tartok előadásokat; most pedig – hiszen itt találkoztam Önnel is – személyesen hallgatom meg a Mensdorff-tárgyalás fejleményeit. Ezzel párhuzamosan egy New York-i produkciós irodával közösen egész estés dokumentumfilmet forgatunk a könyv alapján, ez várhatóan 2014 elejére készül el. Tesszük a dolgunkat.
Névjegy
Andrew Feinstein író, politikus, politikai aktivista 1964-ben született a dél-afrikai Fokvárosban. A King’s College-ban, Cambridge-ben, a kaliforniai Berkeley-n és a fokvárosi egyetemen is diplomát szerzett. 1997-ben a Nelson Mandela nevével is fémjelzett Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) színeiben beválasztották a dél-afrikai parlament alsóházába, a korabeli sajtó a legígéretesebb és tehetségesebb politikusként jellemezte. 1998-1999-ben a brit kormányfő, Tony Blair az afrikai országba látogatott, amelynek mentén egy erősen vitatott fegyverüzletért is lobbizott. Feinstein nyomozásba kezdett a beszerzés körülményeit illetően, és hamar magas rangú kormányzati vezetőkhöz jutott el. Kezdeményezte az ügy vádhatósági feltárását, de azt megakadályozták, a politikus pedig lemondott mandátumáról, mielőtt – ahogy fogalmaz – kidobták volna a Parlamentből. „After the Party” címmel könyvet is írt az ANC korrupt működéséről és „politikai kultúrájáról”. A kötet sokáig bestseller volt Dél-Afrikában. Második könyve, az „Árnyékvilág – a nemzetközi fegyverkereskedelem kulisszái” címmel sokadik kiadását éli meg, a nemzetközi sajtó egybehangzóan elismerően írt róla. Jelenleg Londonban él a családjával, és korrupcióellenes projekteket igazgat. Ezzel együtt az AIDS- és HIV-fertőzött emberek jogaiért küzdő alapítvány elnökeként is tevékenykedik. Tíz éve házas, két gyermeke van. Szabadidejét olvasással és rögbimérkőzések nézésével tölti.
Szalay Tamás Lajos
nol.hu/magyartudat.com
No igen! A drog és a fegyver a legnagyobb haszonnal járó üzlet. Míg a sorozatban kirobbantott, felesleges háborúkban millióan pusztulnak, páran nem tudnak mit kezdeni a piszkos üzletük nyereségével.