![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/alkotmany-menet.jpg)
Békésen, jó hangulatban zárult a Kassára meghirdetett, a kettős állampolgárság intézményével kapcsolatban összehívott Alkotmányos Menet. A becslések szerint mintegy hatszázan vehettek részt a rendezvényen.
A szervezők korábban húszezer aláírással ellátott ívet adtak le a Belügyminisztériumnak, viszont a tárca az Alkotmánybíróságra hárította a döntést az ügyben. A tiltakozó megmozdulás fél háromkor indult a Szent Erzsébet Dóm elől, majd az Alkotmánybíróság épülete előtt folytatódott.
„Fantasztikus, felemelő érzés volt, jól sikerült a rendezvény” – nyilatkozta portálunknak Boldoghy Olivér, az akció főszervezője. A demonstráció menetével kapcsolatban elmondta, a rendezvény békésen és méltóságteljesen zajlott, rengeteg résztvevővel.
Az aktivisták saját becslése szerint mintegy hatszázan vehettek részt a rendezvényen, előzetesen ennél kisebb részvétellel számoltak. A tiltakozók többsége a keleti országrészből jött, de nyugatról is indult egy teli busz. Személyesen megjelent többek között a rimaszombati Tamás Ilona, akitől századik életévének betöltése előtt vették el állampolgárságát, de jelen volt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is. Magánemberi minőségben Berényi József is megjelent a demonstráción.
Boldoghy elmondása szerint a menet után most a reakciókat várják, amelyből kiderülhet, miként fogadják a hatóságok a tiltakozást, és esetleg miként válaszolnak arra.
bumm.sk/magyartudat.com