Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A 76. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) ötnapos árumustrája jól mutatta, hogy a magyar élelmiszerek és mezőgazdasági cikkek kínálata mennyiségét és minőségét tekintve is jelentős mértékben fejlődött az elmúlt két évben – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vasárnap Budapesten, a kőbányai vásárvárosban.

A tárcavezető szerint a minőségi megújulást mutatja, hogy a kiállított élelmiszerek kitűnő ízeket hordozva, tetszetős csomagolásban és a termőföldtől az asztalig nyomon követhetően jelennek meg a kiállítók kínálatában. A vasárnap záródott OMÉK nagy érdeklődést váltott ki mind a szakmai résztvevők, mind pedig a látogatók körében. A rendezvényt közel százezren tekintették meg, és a szakmai programok is jelentős számú résztvevőt vonzottak – mondta a miniszter.

Az OMÉK utolsó napján Fazekas Sándor elismeréseket adott át. A Miniszteri Nagydíjat a Favory XXVII-11 mén nyerte. A 14 éves mént 2003 óta a Lázár Lovasparkban képzik, 2007-től ért el jelentősebb eredményeket 2-es és 4-es fogatban egyaránt.

omek 1

Az OMÉK Közönségdíjat az idén a Debreceni Csoport Kft. a megújult, eredetvédett, bükkfán füstölt csabai vastagkolbászért, valamint a Kocsis Manufaktúra Kft. a szamócalekvár citromfűvel és levendulával csíkos lekvár termékért kapta meg.

Az idén 60 település 939 kertje jelentkezett a Magyarország legszebb konyhakertje programra. Az országos versenyre 35 település 67 kertet nevezett be, amelyből vasárnap 24 kert kapott oklevelet Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől és Kovács Szilvia ötletgazdától, Karcag alpolgármesterétől.

Idén a legkedveltebb borvidéki település Magyarországon Hajós volt, ezért a vidékfejlesztési miniszter a „Koccintás – Legkedveltebb Borvidéki Település Magyarországon 2013” díjat adta át a település képviselőjének. Fazekas Sándor elismerő oklevéllel jutalmazta Reinhardt Pannát, aki a Kiváló Minőségű Sertéshús tanúsító védjegy pályázatra szabadkézi rajzot nyújtott be.

 

 

Vidékfejlesztési Minisztérium

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás