A kilencvenes évek elején keletről érkezett kereskedelemmel foglalkozó üzletemberek mögött ott állt a szinte kimeríthetetlen ásványkinccsel rendelkező Oroszország. Emellett pedig akkoriban már megindult világhódító útján a volt Szovjetunió gazdasági, államigazgatási, katonai és titkosszolgálati romjain felépülő orosz szervezett bűnözés. Előbb csak az alvilág alja, a piti csibészek és martalócok lepték el az országot, majd nyomukban megérkeztek az orosz alvilági szervezetek kirendelt „rezidensei”. Feladatuk és céljuk az volt, hogy a rohamléptekkel fejlődő magyar gazdasági és bankrendszeren keresztül tisztára mossák az Oroszországban jogellenesen keresett vagyonokat, majd – Budapestet hídfőállásként fölhasználva – terjeszkedjenek Nyugat-Európa és az Egyesült Államok felé.
Az 1990-es években a magyarországi orosz bűnözésnek három rétegét lehetett elkülöníteni.
A ranglétra legalján az ún. parazita bűnözők foglaltak helyet, akik a lehető legprimitívebb módon tevékenykedtek: rablásokat, zsarolásokat követtek el. Utóbb ők alkották a szervezett bűnözői csoportok feladatmegoldó „hadseregét”, s a végrehajtói, behajtói munkákra tartott „katonák” közül jó néhányan – erejük, rámenősségük és könyörtelenségük okán – végül önállóan tevékenykedő vezérekké nőtték ki magukat. (Hasonló folyamatok egyébként a magyar alvilágban is lejátszódtak, hiszen ilyen „katona” volt kezdetben az utóbb egy pesti presszóban lelőtt, a börtönből ideiglenes eltávozásra kiengedett Döcher „Csontkezű” György; a ma Szlovákiában súlyos bűncselekmények elkövetése miatt börtönben ülő Haris Sándor; és – a már említett – T. György is, akik utóbb a pesti éjszaka tisztelt és félt vezéreivé nőtték ki magukat.)
Drága kocsik keletre
Viszonylag rövid idő alatt jelentős összegeket halmoztak föl a Magyarországon tevékenykedő orosz bűnözők, s a kedvező vállalkozási lehetőségeket kihasználva a parazita rétegből fejlődött ki az orosz/ukrán bűnözés második szintje. Ezek, az utóbb már jól körülhatárolható csoportokba szerveződött társaságok jogellenes működésük kereteit megteremtve legális cégeket hoztak létre, és elkezdtek cigaretta-, szesz-, fém- és faipari alapanyagok értékesítésével, de főképpen olajkereskedelemmel foglalkozni. Az 1990-es évek elején többnyire ezek a csoportok keveredtek egymással véres leszámolásokba.
Ekkor és ezekben a körökben kezdett igazán jelentős profitot hozó üzletággá fejlődni a szervezett autólopás és csempészés. A FÁK-országok a lopott és nagy értékű gépkocsik kielégíthetetlen piacának bizonyultak, csempészésük pedig akkoriban a legkisebb kockázattal űzhető, jelentős haszonnal kecsegtető bűnözői üzletággá vált.
Mindezek felett pedig ott húzódott a talán legveszedelmesebb szint, az Oroszországban működő bűnözői szervezetek magyarországi „kirendeltségeinek” csoportja.
Ezek közül is az egyik légerősebbnek a jekatyerinburgi maffia bizonyult.
Felrobban a repülőgép
A széthulló Szovjetunió romjain, a bizonytalan és rendezetlen törvényi, közigazgatási körülményeket kihasználva részben a hadsereg, a rendőrség, a volt állambiztonsági szolgálat és természetesen az alvilág erőiből verbuválódtak a mára világméretűvé terebélyesedett alvilági szervezetek – köztük például a jekatyerinburgi is. A szigorú hierarchia alapján fölépített, a döntési és végrehajtói szinteket egymástól jól elválasztó, a bűnözői szervezetekre általában jellemző alapelvek szerint fölépülő hálózatok illegális, erőszakos tevékenységük révén s részben privatizációs módszerekkel jelentős ásványkincs- és alapanyag-kitermelő vagyonra tettek szert. Erős pozícióikat előbb az állammal szemben, utóbb pedig már a külföldi országok felé is érvényesítették. Ez alól Magyarország sem volt kivétel, s így már 1994-95-ben ízelítőt kaphattunk az orosz alvilág kíméletlen játékszabályaiból.
A sármelléki repülőtéren 1994. március 3-án fölrobbant egy, már 1993. december 8. óta ott veszteglő IL-76-os szállítógép. A repülőt az Ural Air Company üzemeltette, s tulajdonosa egy bizonyos Nyikolaj Sirokov volt. A férfi közvetlenül azután érkezett Budapestre, hogy 1992-ben meggyilkolták a jekatyerinburgi maffia egyik első számú vezetőjét, Oleg Vagintes három testőrét. Sirokovnak bizonyosan jó oka volt a távozásra, hiszen ő volt a kivégzett férfi testőrségének vezetője.
Nem érkezett üres kézzel; több százmillió dollárra rúgó vagyonát befektette, cégeket alapított. Emellett Sirokov nem csupán legális viszonyait építette: mások mellett kapcsolatban állt azzal az Alexander Ipatovval, akit a rendőrség a Szentendrei úton elkövetett orosz/ukrán lövöldözésbe torkolló fegyveres leszámolás egyik szervezőjeként tartott és tart ma is számon.
Halott orosz, jó orosz
Sirokov mind eredményesebb tevékenysége vélhetően súlyosan sértette a konkurens orosz szervezett bűnözői körök érdekeit, mert 1993. december 3-án Budapesten, a II. kerületi Virág Benedek utcában meggyilkolták őt és egyik testőrét, Rahimijanovics Valejevet. Néhány nappal később a Hűvösvölgyben rábukkantak a fejbe lőtt Nyikolaj Szergejevics Gorbunov holttestére, aki néhány nappal korábban még ugyancsak Sirokov testőre volt. Valószínű, hogy Gorbunovot vették rá a leszámolásra, majd – eltüntetendő a legfőbb terhelő tanút – őt is eltették láb alól.
Az 1990-es évek elején, közepén főképpen orosz fegyverek dörögtek Budapest utcáin. Erősödő pozícióikat főképpen a vendéglátóiparban, a prostitúcióban és persze a milliárdokat fialó olajkereskedelemben kamatoztatták.
Eközben persze a magyarok sem lógatták a lábukat.
(A történetekben felbukkanó szereplők egy részét megnevezzük, másokat pedig csupán nevük kezdőbetűjével jelölünk – mindkét megoldásnak oka van. A cikksorozat alapjául szolgáló írások, információk a 1990-es évek elején már megjelentek, az akkori szövegek bővített, szerkesztett változatát adjuk közre most. A szövegek természetesen tartalmaznak szubjektív elemeket, de az információk mindegyikét több forrás megerősítette – a szerk.)
