Ha még nem láttad

A Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára nyilatkozott a Szájer-botrány kapcsán.

Vargha Tamás államtitkár Spirit FM Exkluzív című műsorában beszélt többek között a Szájer-botrányról, illetve kitért a hazai hírszerzés felelősségére is az ügyben.


– Nincs szerepe a magyar polgári hírszerzésnek egy európai parlamenti képviselő sem átvilágításában, sem megfigyelésében, sem követésében. Ez nem feladata az Információs Hivatalnak

– mondta Szájer József botránya kapcsán Vargha Tamás.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára elmondása szerint az Európai Parlament biztonsági szolgálatának lenne ez a feladata.

Vargha Tamás közölte azt is, hogy ha egy ellenérdekelt szolgálat a magyar külképviseleteket megkörnyékezi, akkor van a magyar polgári hírszerzésnek feladata, olvasható itt.

Szájer József november 27-én Brüsszelben részt vett egy 25 fős szexpartin, amelynek belga rendőrök vetettek véget a karantén szabályok megszegése miatt.

A belga ügyészség közlése szerint a politikus a helyszínről az épület ereszén menekült, de a végül elfogott EP-képviselő hátizsákjában kábítószert találtak. Szájer József már korábban lemondott az EP-mandátumáról, de csak a rendőrségi rajtaütés után derült ki, hogy emiatt.

A botrány kirobbanását követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is arról beszélt, hogy az általa felügyelt Információs Hivatalnak nincs hatásköre az ilyen ügyekben.

Kijelentette, hogy minden kétséget kizáró információ nem áll a birtokában, de találgatások és félinformációk vannak arról, hogy volt-e a Szájer-ügyben „titkosszolgálati operáció”.

Fotó forrás: Plakát a brüsszeli Boulevard Anspach és Rue des Pierres sarkán Itt.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás