Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                A székelyföldi Borzonton a hét végéig tart az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által nyolcadik alkalommal megszervezett EMI-tábor.

Soós Sándor főszervező az MTI-nek elmondta, hogy az első EMI táborokban csupán a szervezetük tagságának szerettek volna hasznos szórakozási lehetőséget biztosítani, de hamar rájöttek arra, hogy szélesebb közönség igényel egy olyan tábort, amely egyfelől nemzetpolitikai műhelyként működik, de a szabadidős programok, esti koncertek által a kikapcsolódásra, a szórakozásra is lehetőséget teremt. „Úgy próbáltuk kitalálni a tábort, hogy az erdélyi magyar ember jól érezze magát a rendezvényeken, és azok a nemzeti öntudatot erősítsék” – nyilatkozta Soós Sándor.
Az MTI kérdésére, hogy mi különbözteti meg az EMI-tábort a Tusványosként ismert Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábortól, Soós Sándor úgy vélekedett, mára kisebb a különbség, mint az EMI-tábor indulásakor volt. Amikor az első EMI-táborokat szervezték ugyanis, a Tusványosnak a román-magyar párbeszéd volt a kiemelt témája. Soós szerint azóta „a Tusványos is EMI-táborosodott”.
A főszervező azt is különbségnek tekintette, hogy az EMI-tábor független a politikai pártoktól és a politikai szervezetektől. Arra a megjegyzésre, hogy az EMI-táborhoz úgy tartozik hozzá Vona Gábor Jobbik-elnök szereplése, mint a Tusványoshoz Orbán Viktor Fidesz-elnöké, Soós Sándor megjegyezte, a magyarországi parlamenti pártok közül a Fidesznek és a Jobbiknak érzékelik a nemzetpolitika iránti elkötelezettségét, ezért e két párt politikusait szokták meghívni a táborba. Azt is hozzátette, Vona Gábor kevésbé elfoglalt, mint Orbán Viktor, ezért őt jobb eséllyel tudják megszólítani. A Fidesz részéről Kőszegi Zoltán és Ékes Ilona parlamenti képviselő tart előadást a borzonti táborban.
Az EMI-tábor főszervezője sajnálatosnak tartotta, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „bukaresti vezetőségének” a tiltására lemondta a tábori részvételét Korodi Attila volt romániai környezetvédelmi miniszter. Hozzátette, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, Borboly Csaba által azonban az RMDSZ is képviseli magát a rendezvényen, és Borzontra várják Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökét is. Vona Gábor szombaton tart előadást a Jobbik két választás közötti politikájáról.
Soós Sándor tájékoztatása szerint a táborba bejelentkezett személyek száma megközelíti az ezret, de a szerda esti Beatrice-koncerten ennél jóval többen buliztak. Nap közben 13 helyszínen zajlanak előadások és foglalkozások, az arra vágyók azonban hegyi túrákra, vagy akár íjazásra is jelentkezhetnek. Csütörtök este többek között a Kárpátia, pénteken Varga Miklós és az Akusztika, szombaton a Kormorán, vasárnap pedig az Ossian és a Moby Dick szórakoztatja a közönséget.

MTI/magyartudat.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás