Kép forrása: Horváth Petra
A következő írás végig olvasása sokféle reakciót hoz majd maga után.
Lesznek, akik abszurdnak látják majd a párhuzamot, lesznek, akikben megrökönyödést kelt, megint másoknak pedig talán majd valamilyen szinten megváltoztatja a világról és a vallásról alkotott véleményét.
Ez tehát egy eléggé megosztó téma, de ennek ellenére írójának nem célja bárkinek is tetszelegni.
Hiszen úgy gondolja, hogy az igazság keresése mindannyiunknak feladata.
Ahhoz, hogy igazán megértsük saját sorsunk alakulását, feltétlenül szükséges, hogy kutassuk és megértsük múltunkat is. és
Mindazt, ami oda vezetett bennünket, ahol most tartunk.
Kik is vagyunk valójában?
Az iskolában hivatalosan oktatott történelem szerint mi magyarok 895-ben vándoroltunk be a Kárpát-medencébe.
Ezt a történelmi mozzanatot nevezi a történelmünk honfoglalásnak.
Arról azonban nem szól a fáma, hogy ha Atilla, hun vezér, – akit szintén ősünkként tisztelünk – már az 5. században itt volt, akkor a 896-os bejövetelt hogy lehet honfoglalásnak nevezni?
És akkor még nem említettük a pannonokat.
Ők már akik már az időszámításunk előtti időkben itt voltak és még a római légiókkal is felvették a harcot ezeken a területeken.
Persze, a Magyar Tudományos Akadémia talán badarságnak tartja a hun-magyar rokonság teóriáját és ők inkább a finnekkel rokanítanának minket.
Viszont a józan paraszti logikára hallgatva, feltehetnénk a kérdést, hogy ha sem a pannonok sem a hunok nem rokonaink, akkor miért nevezték ezt a tájat hosszú időn keresztül Pannóniának és miért nevezzük mind a mai napig Hungáriának?
Ezek a nevek visszaköszönnek íróink, költőink műveiből is.
De ennek a cikknek a témája elsősorban nem az ősnépekkel és törzsszövetségekkel kapcsolatos.
Magával a vérszerződéssel, amely az ősi szkíta és hun hagyomány része.
Gesztáink szerint
Az ősi iratokból, többek közt Anonymus gesztájából is tudjuk, hogy őseink szerződéseiket vérrel szentesítették.
A felek a szerződésben vállalt kötelezettségeik megerősítéseképpen vérüket egy edénybe, vagy kupába csorgatták és ott összekeverték, majd mindannyian fogyasztottak belőle.
A szerződés erről a jellegzetes mozzanatról kapta elnevezését, amely feltehetőleg a korabeli magyar szokásjog szerint különlegesen erős fogadalomtételek egyik formai kelléke volt, mint például az eskü.
Ilyen vérszerződést kötöttek a Kárpát-medencébe bevándorló törzsek vezérei. Ezt a történetet jól ismerjük a történelmünkből.
Vannak, akik két vérszerződésről is beszélnek.
Az egyiket bevonuló őseink még Etelközben, az indulás előtt kötötték, a másikat pedig Pusztaszeren, amikor is elfogadták Árpádot és az ő ivadékait uralkodójukként, és megalkották első alkotmányunkat, a Pusztaszeri Alkotmányt.
Mennyivel felelősségteljesebb lehetett hát az a korszak, amikor őseink szerződésüket nem intézték el egyetlen tollvonással, mint most, hanem fogadalmukat saját vérükkel szentesítették és azt egy kupában elkeverve, esetleg egymás szemébe nézve nyilvánították ki becsületes szándékukat.
Vajon képesek lennének-e ilyesmire jelenlegi „honatyáink” (ha léteznek még ilyenek), vagy sokan közülük legszívesebben még a tintát is letörölnék a papírról, ha lehetne?
A testvéri szeretet
Tehát a vérszerződéssel, aki nem született rokonnak, az is össze tudott tartozni a szerető szív által.
Hiszen azt mondják, hogy az ember a szívével szeret. A vérszerződést pedig a szíven keresztül áramló vérrel kötik.
Olyan ez, mint a testvéri szeretet, melyre igazából csak nekünk, magyaroknak van szavunk.
Hiszen gondoljunk csak bele: a testvér szó a mi nyelvünkben két másik szó összetételéből alakul ki: test + vér!
De minden más nyelvben ez így ebben a formában teljesen kifejezhetetlen.
Az angol azt mondja: brother, a német azt mondja: bruder, vagy schwester.
Ami annyit tesz, hogy báty, vagy nővér.
Nincs testvér fogalma.
Így aztán hogyan értené meg mondjuk a héber, vagy éppen a görög, melyből a Biblia eredetiét
fordították, hogy mit is jelent a testvér fogalma, ha nincs rá szavuk, vagy ha van nem úgy fejezik ki, ahogy
mi?
Sokan vizsgálták már meg, hogy az aradi vértanúk közül például milyen kevésben volt igazából magyar vér.
Az ezt vizsgáló emberek mégsem fogják fel, hogy valójában ez a gyönyörű az egészben.
Hogy nem volt, vagy alig volt magyar vér például Damjanichban, a kardján mégis a Magyarok
Nagyasszonyának (Patrona Hungaria) képe van.
Nem voltak tehát magyarok, mégis meghaltak azért, ami magyar.
Kik kötöttek még vérszerződést?
Aki jobban beleássa magát a hun, magyar és a szkíta történelembe, régészetbe, az láthatja, hogy csak
ezeknél a népeknél és utódnépeiknél volt a szokásjog és a becsület része a vérszerződés.
Nem túl sok hasonlóra van példa a nemzetek történelmében.
Azonban egy hasonlót mégis tudnánk idézni, melyet szintén mindenki ismer, de a legtöbben még nem
gondolkoztak el rajta és nem tűnt fel nekik a hasonlóság.
De a következő sorok után mindenkinek világossá válik a párhuzam:
…Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta:
E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki…
Lukács 22-20
…És ivának abból mindnyájan…
Igen, a fenti idézet a Bibliában olvasható és az utolsó vacsorán hangzottak el ezek a szavak.
A katolikus istentiszteletek keretében, a szentmisén mindez a következőképpen hangzik el:
…Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé…
Tehát Jézus vérszövetséget kötött tanítványaival.
– Ez a tette csak a szkíta hagyományok ismeretével érthető.
Ugyanis a szkíták nemzetsége volt az egyetlen, mely a felebaráti szeretetet a vérszövetséggel pecsételte
át testvéri szeretetté, a borba csöppentett vérünk egyesülése által. Közös vérünk közös erőt ad és így lesz
egy ember – kettővé.
Az akkori zsidó környezetben viszont a vérszövetség hagyománya teljesen ismeretlen volt.
Jézus korában egyedüliek voltak a Pártos Birodalom uralkodói, akik megállapodásaik legértékesebb és felbonthatatlan pecsétjeként a vérszerződés szentségét gyakorolták.
Ezzel indokolható ázsiai testvérnépeik állandó segítsége, mely oly politikai és katonai erőt biztosított
részükre, hogy Róma 500 éven át tehetetlen volt velük szemben és a római légiók messzire elkerülték a
Pártos Birodalom határait.
Úgy tűnik tehát, hogy maga Jézus is, akárcsak a mi őseink vérrel pecsételt meg egy szövetséget közte és tanítványai között.
De vajon mi lehetett ez a szövetség, melynek a Biblia nem tárja fel a részleteit?
Mi lehet a közös pont Jézus és a mi őseink közt?
Miért végezték ugyan azt a rituálét?
Természetesen a logikusan gondolkodó ember számára egy csomó más kérdés is felmerül a Bibliával kapcsolatban.
Többek között, hogy miért éppen aranyat, tömjént és mirhát vittek a kisdednek ajándékba és hogy miért
látogatták meg egy „szegény ács fiát” napkeleti bölcsek, más források szerint mágus királyok?
Vajon Jézus tényleg az-e, akinek az Egyház és bizonyos érdekkörök őt beállítja és akinek mi hisszük?
Ennek a cikknek az írója a válaszokat nem szeretné megadni ezekre a kérdésekre, hiszen egyetlen cikk
nem is lenne elegendő a kimerítő és a teljes igazságot magában foglaló válaszok megadására.
Egyébként is a válaszok keresése mindenkinek egyéni feladata.
Sokkal hihetőbb az a válasz, amit mindenki saját maga keres meg és saját meggyőződése alapján jut a saját válaszához.
Mi lehet tehát a közös pont Jézus és őseink között?
Mindenesetre annyit még hozzá tehetünk, hogy sokak szerint maga a magyarság is a golgotát járja,
hiszen a történelmi Magyarország éppen úgy öt sebből vérzett, ahogy egykoron Krisztus a kereszten.
A Golgotát annak idején Jézus is végigjárta. Ne feledjük, hogy nagypéntek nélkül nincs feltámadás!
Emlékezzünk hát az ő szavaira, aki a következőket mondta:
Zörgessetek és megnyittatik, keressetek és találtok, kérjetek és adatik!
Végh Tamás
Forrásként felhasználva:
Dr. Varga Tibor: A szívbe írt igazság – A szkíta és hun jog alapjai (2014)
Magyar Tudat
