![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/az-orszaggyules-partok-nelkul-is-mukodhetne.jpg)
A pártok ideológiai alapon megosztják és szembeállítják egymással a választókat, azt az érzetet keltve, mintha a különböző pártokkal szimpatizáló választók érdeke különbözne egymástól.
A jól bevált régi trükköt, az „osztd meg és uralkodj” elvét alkalmazzák.
Hogyan működne az Országgyűlés pártok, pártfrakciók nélkül?
Úgy, mint bármelyik egészséges szervezet, frakciózás, megosztottság nélkül, egységben, egyetértésben, a különböző területekről érkező érdekek összehangolásával.
Így működik minden országos szervezet, szakmai kamara, de így működnek maguk a pártok is.
Nem tűrik el a frakciózást, mert tudják, hogy az megosztottságot, gyengülést okoz. (A pártban való frakciózásért – nem is olyan nagyon régen – még halálbüntetés is kinézett.)
A megosztottságnak semmi alkotó szerepe nincs, egyetlen eredménye, hogy gyengíti az ily módon létrehozott szervezetet.
A kormányra és ellenzékre történő megosztás azt eredményezi, hogy gyakorlatilag mindig csak az Országgyűlés fele hatékony!
Az ellenzék akár haza is mehetne a választás után, mert az országot 50% +1 szavazattal kormányozzák.
Az ellenzék soha egyetlen elképzelését nem tudja megvalósítani a kormánypárt akarata ellenére.
A legtöbb, amit tehetnek, hogy interpellációkban kérdéssel fordulhatnak egy-egy súlyos választói érdeksérülés folytán a kormány tagjaihoz, de ezeknek semmilyen gyakorlati eredménye nincs.
Kijelenthetjük tehát, hogy a kormányra és ellenzékre osztott Országgyűlés mindig fél kapacitással dolgozik.
Ezzel szemben az egyéni választókerültekből kikerülő képviselők mindegyike részt venne a törvényalkotó munkában, és csak olyan határozathoz adná a szavazatát, ami a területen élők érdekeivel összeegyeztethető lenne.
Utasítással senki sem kötelezhetné, viszont egy-egy fontosabb döntés előtt mindig kikérné a választókerületéhez tartozó önkormányzatok, érintett szakmai, civil szervezetek (köztük a pártok), falugazdászok véleményét, illetve lakossági fórumokon tájékozódna közvetlenül a választóktól is.
A választókörzetében kialakult vélemények összegzésével menne a törvényhozásba minden képviselő, és ezek eredőjeként, a bölcsesség és a józan belátás alapján tett kölcsönös engedmények után hoznák meg az ország érdekének leginkább megfelelő döntést.
Tehát az ország háza nem politikai cirkusz, pártfrakciók küzdőtere, hanem alkotó közösség lenne.
Ebben a rendszerben képviselőnek csak az lenne alkalmas, aki képes a közösségi munkára, az együttműködésre.
Ahhoz, hogy ezt elérjük, át kell alakítani a képviseleti rendszert.
Ennek első lépése a pártlisták eltörlése, aminek eredményeként a képviselők kiszabadulnának a pártirányítás alól, és választói ellenőrzés alá kerülnének.
Ezt követően akár képviselőink által, akár közvetlen népszavazás útján megvonnánk a pártoktól a jelenleg nekik juttatott milliárdokat, így ők is csak annyi pénzt kapnának, mint a többi civil szervezet.
Ez végképp odajuttatná a pártokat, ahová az Alkotmány szerint is valók: A civil szervezetek közé.
A képviselő választáshoz szükséges pénzt nem a pártok, hanem a választókerületek kapnák, hiszen az ő képviselőjük kiválasztásáról van szó.
Ők osztanák szét igazságosan azon szervezetek és képviselők között, akik a megfelelő számú kopogtatócédula összegyűjtésével jogot szereztek a kampányban való részvételre.
Így működhetne az ország pártok nélkül, békében, egységben és egyetértésben.
Pártok természetesen lehetnének, és a többi civilszervezethez hasonlóan szabadon folytathatnák az Alkotmány szerinti tevékenységüket, de nem rendelkeznének a képviselőinkkel és ezáltal nem uralnák az országunkat.
A rendszer mely rabszolgává kíván tenni mindannyiunkat, a hétköznapi emberek, együttműködésére épít.
Abban a pillanatban, hogy megtagadjuk az együttműködést a saját rabszolgaságunk kiépítésében – tömegesen és erőszakmentesen – az egész összeomlik, mint egy kártyavár.
Létfontosságú azonban, hogy ne egy emberként szálljunk szembe és vessük véget annak, hogy egy maroknyi ember diktáljon a tömegek számára.
Külön-külön könnyen kiemelhetők vagyunk, de együttesen hatalmas erőt képviselünk és a manipulátorok ezt jól tudják.
Domonyi Károly
Magyar Tudat