![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/usa_megszallhatja_magyarorszagot.jpg)
550 amerikai katona és 150 katonai jármű közeledik Csehországon át Magyarországra. Formálisan hadgyakorlatra jönnek. A valóságban a cél más: előkészíteni az amerikai katonai jelenlétet Magyarországon, nyomást gyakorolni a magyar kormányra, térdre kényszeríteni az Európai Uniót.
“A cseh védelmi minisztérium közlése szerint a 11 katonai gépkocsiból és harckocsiból álló előőrs délelőtt tízkor Rozvadovnál lépte át a cseh államhatárt és a D5-ös, majd a D1-es autópályán a dél-morvaországi Vyskovba tart, ahol a helyi kaszárnyákban a katonák éjjeli szállását biztosították. A Brünnhöz közeli Vyskovba a tervek szerint este tízkor érkeznek meg az amerikai katonák. Az előőrs miután kipróbálta az útvonalat pénteken és szombaton visszatér a németországi Vilseckben lévő amerikai támaszpontra, ahonnan a fő konvoj két részben vasárnap és hétfőn indul Csehországon és Szlovákián át Magyarországra a NATO Brave Warrior 2015 elnevezésű hadgyakorlatára. Cseh közlések szerint a következő napokban mintegy 550 amerikai katona és 150 katonai gépkocsi, illetve harckocsi vonul át Csehországon. A konvojban több Stryker típusú lövészszállító harcjármű is lesz.”, írja a Ceskenoviny cseh lap.
Az USA az ukrán válságot, a menekültválságot arra használja, hogy megerősítse befolyását Kelet-Európában, megbuktassa az amerikai akarat ellen fellépő kormányokat, és térdre kényszerítse az Európai Uniót.
Az USA most nem szállja meg Magyarországot.
De holnap?
Ki tudja?
Thürmer Gyula
magyartudat.com
Kellet nekünk EU s NATO ?
Sokaknak nagyon is …
Eredményt rajtuk illik el verni !!
igen ha összefogunk megtudjuk védeni magunkat de nem az orbán kormányt és orbánt ők hoztak ilyenhelyzetbe bennünket ezért jön az amerikai hadsereg.
Ez Emberszabású majom írásait mért teszik ki? Lenin „mélyen demokratikus” természete a parlamenti szájtépést egy egész napig sem bírta idegileg elviselni. A nemzetgyűlést 1918 januárjában már megalakulása napján feloszlatta, és megjegyezte, hogy ennyi idiótát még nem látott egy rakáson. Milyen igaza volt!
A politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi, vallási, politikai, szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött fel kell fedniük egyik vagy másik osztály érdekeit A réginek a védelmezői mindig rá fogják szedni a reformok és javítgatások híveit, amíg ezek meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily használhatatlan és rohadt is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik. Lenin: Mi a teendő.
Sok idióta fordult elő ezen a konferencián, (pártkongresszuson) sok nagyképű, önelégült idióta — falra tudok mászni ettől a fajtától! A közönséges idiótákkal nincs semmi baj, mert szót lehet velük érteni és jobb belátásra lehet őket téríteni. De az önelégült idióták — azok az idióták, akik leplezni igyekeznek valódi mivoltukat, mindenféle hókuszpókusszal sikerül is elhitetniük, hogy ők az emberiség díszpéldányai— őket egyszerűen KÉPTELEN VAGYOK ELVISELNI! A közönséges idióta nem csaló, a közönséges idióta őszinte, a képmutató idióta viszont álságos, kibírhatatlan képződmény!
Richard P. Feynman (Nóbel-díjas) Önéletrajzából.
Baromarcú! Apád által behívott 4000 tanknál, mért nem szóltál! 33 évetek csak nekik köszönhetitek! Petőfi már ismert! „Sehonnai bitang ember!”
Széchenyi ezt írta! Cozmopolitákról! Rátok szánakozva tekintek, ti nyomorult lelkek, kik
egyedül egy idegen napsugárinak köszönhettek egy kis fényt: mint rátok
is törpe kevélykék, kik hiú viszketegségtől hajtva, s vélvén, hogy
majd ti fogjátok irányozni azt, bujdosó csillagra ültök, bár
legnagyobb veszéllyel járna is az, s bármint s bárhova sodorna
benneteket. Ti nemzeti testünk rothadt, s rothadó tünetei, kik polgári
erényt nem ismertek, s ezért senkiben nem is bírjátok feltenni, ám
dobjatok rám sárt, mennyit erőtök csak győz, lemoss rólam az idő, és
titeket felejteni, vagy utálattal fog nevezni Hunnia, mely csak akkor
lehet, csak akkor lesz magas, ha ti gyávák, nem vagytok többé!
Az Usa katonailag könnyedén megszállhat bárkit, de ez nem szükséges ,itt van az ötödik hadoszlopa, lelkes buzijaival, „emberjogi aktivistáival” jól fizetett kollaboránsokkal, bukott politikusok bosszút lihegve, sok zsidó akik nem dolgozták még fel magukban a holokauszt szörnyű, embertelen történetét.” Tényfeltáró, igazat iró”, vígan, pofátlanul szembehazudozó tényeket elhallgató sajtó, idióta főpapok, egyházak….. mi kell még magyar? Az álliberalizmus végnapjai elkezdődtek!