![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/usa-fegyverek-kelet-europa.jpg)
A Pentagon komolyan fontolgatja azt a tervet, mely szerint nehézfegyvereket helyezne el Kelet-Európában, így Magyarországon is, minimum 5000 katonával, írja a The New York Times.
A jelentés magas rangú tisztviselőket nevez meg forrásként, mivel az Egyesült Államok kormányzata szerint jelentős lépés, mert ezzel elriasztanának egy esetleges Európa elleni orosz agressziót.
Pentagon készen áll arra, hogy harckocsikat, gyalogsági harcjárműveket és más nehézfegyvereket helyezzen több balti és kelet-európai országba.
Washington folyamatosan tárgyal a lehetőségről szövetségeseivel, de eddig még nem született döntés.
A Pentagon még nem hozta meg végleges döntését a nehézfegyverek tárolására Kelet-Európában, közölte az amerikai hadsereg szóvivője Steve Warren TASS hírügynökséggel.
Az elmúlt néhány évben, az Egyesült Államok megnövelte a katonai képzések és hadgyakorlatok számát a NATO-n belül, mondta a szóvivő.
Washington és szövetségesei ezzel a lépéssel reagálnának az ukrajnai eseményekre.
Amerikai hadifelszerelést lehetne tárolni a szövetségesek bázisain, azaz Litvániában, Lettországban, Észtországban, Lengyelországban, Romániában Bulgáriában, és Magyarországon.
© EPA / Jeon Heon-kyun
magyartudat.com
Ha ez megtortenik .celponta valhatunk. Kellett nekunk unio……
Ennyivel kevesebb munkanélküli lesz az usaban akiket a befogadó ország lakosai fognak etetni és itatni.
„…ezzel a lépéssel reagálnának az ukrajnai eseményekre..” – amit ők és bandájuk robbantottak ki. Az orosz fenyegetésnél jóval aggasztóbb Amerika agresszív térhódításra való törekvése e térségben. Nagyon remélem, hogy a jelenlegi tárgyalások nem vezetnek eredményre!
NÉPSZAVAZÁST, DE GYORSAN!
Kár lenne a kidobott milliókért. A nép voksa négyévenként fontos, a többibe nincs beleszólása, se előtte, se utána.
🙂 Akkor sem fontos. Biztos vagyok benne, hogy nem az jön ki a gépből, mint ami bement. Az X-ek csak alibinek jók. Majd ha le lehet ellenőrizni, hogy hova számolták el a szavazatomat és bármikor le tudom kérdezni a választások állását, TALÁN elhiszem, hogy választunk. Addig olyan eredményt hoznak ki, amilyet akarnak.
Engem többi között a töredékszavazatok szétosztása bosszantott fel. Ide szavaztam, aztán odakerült, ahová semmiképpen nem akartam. (Nem véletlenül vették át az angol és még valamelyik mintát. Így az átlagember még ha akarja sem tudja nyomon követni oly bonyolult.)