Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A román parlament el fogja utasítani az erdélyi Verespatakra tervezett ciántechnológiás aranybánya-projektet és a román állam valószínűleg kártérítést kell fizessen a beruházónak – mondta hétfőn Victor Ponta miniszterelnök.

A szociáldemokrata kormányfő azt követően nyilatkozott így, hogy Crin Antonescu, a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnöke a Verespatak-törvénytervezet elutasítását javasolta.
Ponta szerint nincs már értelme parlamenti különbizottságot létrehozni és társadalmi vitát nyitni a verespataki bányaprojekt ügyében, amikor egyértelművé vált, hogy a parlamenti többség el fogja utasítani a kormány tervezetét.
„Minél gyorsabban napirendre kell tűzni a törvénytervezetet: előbb a szenátushoz kerül, amely gyorsan elutasítja, aztán a képviselőház is leszavazza, és ezzel befejeztük” – jelentette ki Ponta.
Újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő elmondta: koalíciós partnere nem konzultált vele, mielőtt a Verespatak-tervezet elutasítását javasolta volna. Ponta hozzátette: miután Vasile Blaga, az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke is a törvénytervezet ellen foglalt állást, nincs miért „bolondítani a népet”, a parlament rövid úton elutasíthatja a tervezetet.
Hozzátette: a kanadai beruházó minden bizonnyal kártérítési pert indít majd Románia ellen, és az esetleges kártérítést a román adófizetőknek közösen kell állniuk. Ponta szerint a beruházó Traian Basescu államfő támogató nyilatkozataira alapozva rengeteg pénzt költött már el a projektre, abban a tudatban, hogy megtérül a befektetés.
A kanadai többségi tőkével és 20 százaléknyi román állami részesedéssel létrehozott Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) 15 éve vár hatósági engedélyre, hogy Verespatakon megnyithassa Európa legnagyobb külszíni aranybányáját, ahol ciántechnológiás eljárással 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni. Az RMGC mintegy félmilliárd dollárt költött eddig a projekt előkészítésére.
A román kormány augusztus 27-én törvénytervezetet terjesztett a parlament elé a verespataki beruházóval kötendő új megállapodásról, amely növelné az állam részesedését a majdani haszonból, és nemzeti fontosságú közhasznú projektnek nyilvánítaná a beruházást.
Victor Ponta kormányfő korábban azt közölte: képviselőként a verespataki törvénytervezet ellen fog szavazni, de az általa vezetett Szociáldemokrata Párt nem alakít ki egységes frakcióálláspontot, mindenki lelkiismerete szerint voksolhat.

 

Címlapfotó: Nép Párt

(MTI)

magyartudat.com

One thought on “Erdély – Verespatak – Ponta: a beruházást elutasítja a parlament

  1. A nagy környezetvédő,-óvó, presztizsére sokat adó Kanadában ezt a technológiát régóta tilos használni. Így valami nem stimmel,mert vagy utána néztek a románok és úgy tudták visszamondani, vagy hazugság az egész, nem hogy kártérítést fizetnének!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás