Már 123 éve annak, hogy Budapest IX. kerületében, a Bakáts téren megalapították a Ferencvárosi Torna Clubot.
Az egyesület megszületésében elévülhetetlen szerepet játszott dr. Springer Ferenc, akit már csak fáradhatatlan munkája elismeréséül is a klub első elnökévé választottak.
1899. május 3-án alapított egyesületünk címerét minden fradista ott látja maga előtt. A kilenc csík – öt zöld, és négy fehér – Budapest IX. kerületét szimbolizálja, a pajzsszerű címer alján található három E betű pedig a klub jelmondatára utal: Erkölcs, Erő, Egyetértés.
Az FTC történelme egyedülálló, és példátlan sikerekben gazdag.
Természetesen nehéz időszakból sem volt kevés, ám az egyesületet az sem törte meg, ha éppen önkényesen elvették színeit és nevét, ha törvénytelenül a másodosztályba száműzték, vagy legjobb játékosait zsarnoki kéjjel „elkobozták”.
A Fradi minden korban egyet jelentett a sikerrel, a népszerűséggel, és a szenvedéllyel.
123 évvel ezelőtt pár lelkes fiatal óhatatlan vágyat érzett aziránt, hogy szervezett, egyesületi kereteken belül űzhesse kedvenc sportágát, a labdarúgást.
Az ő vágyálmuk köszön vissza minden egyes mérkőzésen – legyen az bármely szakosztály erőpróbája -, ahol ferencvárosi sportoló pályára lép.
A Fradi Szív dobogását semmi nem tudta megállítani, ugyanazt jelenti a már milliósra duzzadt tábornak az FTC zöld-fehér színe, mint annak idején, a Bakáts téri alapítóknak.
Azóta olimpiai bajnokokat, világ- és Európa-bajnokokat, halhatatlan sportolókat, elpusztíthatatlan ikonokat nevelt ez a klub, amely Magyarország legnépszerűbb sportegyesületeként az idők folyamán a Kárpát-medence legnagyobb legendájává nőtte ki magát.
Egy olyan sportklubbá, amelynek szurkolni életérzés, amelynek drukkerei vallási megszállottsággal fohászkodnak a mindenkori győzelemért.
Fradi volt, Fradi van, és az ember sokkal könnyebb szívvel kíván boldog születésnapot, ha tudja, Fradi akkor is lesz, ha ő saját maga már nem.
Boldog születésnapot, Ferencvárosi Torna Club!
Czégány Pál
Magyar Tudat