Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a Most-Híd párt elnöke, Bugár Béla visszautasította az MKP elnökével, Berényi Józseffel tervezett pártelnöki vitát, amelyet egy televíziós csatorna nevében kezdeményeztek 2013. május 15-én.
Az MKP elnöke a felkérésre még május 19-én igent mondott.
A Most-Híd lépései újfent nincsenek összhangban a kijelentéseivel, hiszen a Most-Híd alelnöke, Solymos László blogbejegyzésében azzal vádolta az MKP elnökét, hogy „…Berényi elnök úr az, aki szinte krónikusan fél a nyilvános vitától elnöktársával”.
Holott éppen Bugár Béla nem ment el tavaly a Generációk Találkozása keretében tervezett pártelnöki vitára, s ugyanúgy elutasította a választások előtt két média által meghirdetett vitát is.
Azzal, hogy Bugár Béla ismételten lemondta a vitát, egyúttal bizonyítja azt is, hogy Solymos László blogbejegyzéseivel krónikusan vádaskodik és manipulál.
Az MKP sajtóosztály
Pozsony, 2013. június 7.
Címlap fotó: (parameter.sk)
magyartudat.com
Miért is nem csodálkozunk? Rájöhetne már minden magyar, hogy csak a magyarra számíthat!