![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/temerin-1.jpg)
Nem ért egyet a két temerini fiú szabadon engedésével Dragan Đilas. A Demokrata Párt nemrégiben megválasztott elnöke ma kifejtette véleményét, miszerint a fiúk ezt nem érdemelték meg.
Szakáll Zoltán és Horváth Árpád. A két temerini fiú, akiket 8,5 év után amnesztiával és államfői kegyelemmel szabadon engedtek. Ennek még két hete sincs. A család szinte még most is ünnepel és örül. A másik oldalon pedig már bírálják a döntést – legalábbis a DP elnöke. „Erről a helyről teszem fel a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy az ilyen embereknek lecsökkentik a törvény szerinti büntetését, és szabadlábra engedik őket?”
A Demokrata Párt elnöke a mai paraćini főbizottsági ülésen azt mondta: a szabadlábra helyezés miatt az ország lakosságának biztonsága is veszélyben van, és még azt a szintet sem éri el, mint hat hónappal ezelőtt.
Tomislav Nikolić államfőtől egyébként kegyelmet kért a még börtönben lévő három elítélt temerini fiú számára Tőkés László európai parlamenti képviselő és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
pannonrtv.com/magyartudat.com