Mintegy húszezren vettek részt szombat délután Prágában a homoszexuálisok felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló Prague Pride 2014-nek a csúcspontja volt.
A homoszexuálisok és a devianciát támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, ahonnan tarka menetben a Letná parkba vonultak, ahol vasárnap reggelig zenei koncertek lesznek. A néhány órás menetet őrjöngés, vonaglás, magamutogatás és több tucatnyi szivárványos zászló jellemezte.
A menet elején Vlagyimir Putyin orosz államfő karikatúráját vitték, annak kifejezésére, hogy támogatják az oroszországi homoszexuálisok küzdelmét jogaikért.
Rendőrségi becslés szerint a felvonuláson mintegy 15 ezren vettek részt, míg a szervezők azt állítják, hogy a résztvevők legalább 20 ezren voltak. Prága belvárosában a felvonulás miatt több mint három órán át korlátozták a közlekedést.
A felvonulás kezdete előtt a Vencel téren néhány tucatnyi fiatal kereszténydemokrata és konzervatív tüntetett a homoszexuálisok rendezvénye ellen. A rendőrség nyolc embert őrizetbe vett, mert a hatóságok szerint a homoszexuálisok felvonulásának megzavarására készültek. Nagyobb rendzavarás ugyanakkor késő délutánig nem történt.
A Prague Pride-ot az idén immár negyedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban.
A rendezvény felett – annak történetében első ízben – Jirí Dienstbier cseh emberi jogi miniszter vállalt védnökséget. A tobzódás rendezvényei az idén elsősorban a kelet-európai homoszexuálisok jogainak megsértésére kívánták felhívni a figyelmet.
A Prague Pride rendezvényein a héten több mint 65 ezer ember vett részt. A résztvevők majdnem fele külföldről érkezett Prágába.
magyartudat.com
A homokot majd elfujja a szél.Miért nem kezelik ezeket az elmebetegeket?