Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Az izraeli börtönök mintegy háromezer palesztin rabja kezdett éhségsztrájkba vasárnap, tiltakozásul az előző nap meghalt társuk miatt – közölte az izraeli közszolgálati rádió.

Issza Karakea palesztin büntetés-végrehajtási miniszter azt állította, hogy a kődobálásért elfogott 30 éves rabot, Arafat Dzsaradatot kihallgatás közben ölték meg, és ezért nemzetközi vizsgálatot követelt.
Az izraeli börtönhatóságok szóvivője szerint Dzsaradat valószínűleg szívrohamban halt meg az észak-izraeli Megiddo börtönben szombaton, és sikertelenül próbálták újraéleszteni.
A halálának pontos okát meghatározó boncolásnál jelen lesz a Palesztin Hatóság orvos szakértője, valamint Dzsaradat ügyvédje és családjának képviselője is.
Az izraeli börtönökben mintegy 4700 palesztint tartanak fogva. A palesztin fogoly halála után a ciszjordániai Ofer börtönben lázadás tört ki, és Hebronban is tüntetés volt, ahol a tiltakozók összecsaptak a tömegoszlató fegyvereket bevető izraeli biztonságiakkal.
A palesztinok több olyan sérülésről számoltak be, amelyeket gumilövedékek okoztak. Azt állították, hogy az izraeli katonák éles lőszerrel is lőttek, de ezt a hadsereg cáfolta.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás