Ha még nem láttad

Izraeli katonákkal kitört összetűzést követően életét vesztette Zijád Abu Ein, a ciszjordániai zsidó telepek ügyével megbízott palesztin tárca nélküli miniszter  – jelentette palesztin forrásokra hivatkozva az izraeli közszolgálati rádió szerdán.
Zijád-Abu-Ein-eletet-vesztette3Az összecsapás szerda délben Ciszjordániában az Izraelt a palesztin területektől elválasztó fal mellett történt, ahol egy katona fegyverével szemtanúk szerint mellkason ütötte a minisztert. Zijád Abu Ein beteg volt, és betegsége szerepet játszhatott halálában, ami kórházba szállítása után következett be – írta a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
Zijád Abu Ein az előző palesztin kormányban fogolyügyi miniszterhelyettesként dolgozott, a palesztin közélet ismert alakja volt, aki korábban izraeli börtönben is ült.
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke elítélte és barbár tettnek nevezte a történteket, s kijelentette, hogy bíróság elé kell állítani a felelősöket. Abbász elítélte a zsidó telepek ügyével megbízott tárca nélküli miniszter halálát okozó „brutális támadást”, e „barbár cselekedetet, amelyet sem elfogadni, sem eltűrni nem lehet”. Az elnök háromnapos nemzeti gyászt hirdetett.
Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter azt mondta, „Izrael fizetni fog a miniszter megölésének bűnéért”. Dzsibríl Radzsúb, a Fatah párt egyik vezetője az Izraellel folytatott biztonsági együttműködés azonnali megszakítására szólított fel, ami az al-Kudsz című palesztin újság honlapja szerint már meg is kezdődött.
Zijád-Abu-Ein-eletet vesztettePalesztin beszámolók szerint a szerda délelőtti összecsapások előzményeként Abu Ein Turmuszíja falu lakóival közösen olajfákat ültetett, amikor a palesztinok összecsapásba keveredtek egy szomszédos zsidó telepesfalu lakóival: az utóbbiak lovak ellopásával vádolták a palesztinokat, akik viszont a telepeseknek az ő autóik és olajfáik elleni akcióit sérelmezték.
Kivonult az izraeli hadsereg egy egysége, hogy lecsillapítsa az erőszakossá fajult vitát, és könnygáz bevetésével próbálta oszlatni a tömeget. A miniszter halálában az ütés mellett annak is szerepe lehetett, hogy a feléje dobott könnygázgránát füstjét belélegezte.
A The Times of Israel című angol nyelvű honlap szerint a nyolcvanas évek elején az Egyesült Államok kiadta Izraelnek Abu Eint egy 1979-es terrorakcióval kapcsolatban, amelyben két izraeli tizenéves életét vesztette. Izraelben börtönbe zárták, majd egy 1985-ös fogolycserével kiszabadult.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás