Az alábbi interjú még 2012 októberében készült Varga Mihállyal. Természetesen nagy kérdés, hogy akkori véleményét, gondolatait vállalná, és képviselné-e most is?
Hallottunk már hasonló kijelentéseket más fontos állami beosztást betöltő politikustól is.
És akkor nézzük a korábbi interjút:
Varga Mihály – Nem kár két-három bankért
Az még nem olyan nagy tragédia, ha két-három bank eltűnik a magyar piacról – véli Varga Mihály volt pénzügyminiszter. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint ki kell mondani: a bankok a devizahitelekkel becsapták az ügyfeleiket.
Kezdjük egy találós kérdéssel: melyik bank indította el és mikor a devizahitelezést Magyarországon?
– Csak tippelni tudok. Az előző rendszerben a Pénzintézeti Központ nyújthatott elsőként devizahiteleket a vállalatok számára. A kérdés nyilván arra vonatkozik, melyik bank adott először devizaalapú jelzáloghitelt a lakosságnak. Emlékeim szerint az első Orbán-kormány utáni évben, 2003-ban indultak el a hazai bankok ezzel a termékkel, amely 2004-től futott fel igazán.
– Kinek volt jogosítványa a korlátozások foganatosítására? A jegybankelnöknek? A pénzügyminiszternek? A bankfelügyelet vezetőjének?
– A devizahitelek elterjedését épp a kormány tette lehetővé. Lengyelországban és Romániában a pénzügyminisztérium például az ottani felügyelettel és a monetáris hatósággal közösen lépett fel a megfékezésükre. Ezért van az, hogy Lengyelországban a teljes lakossági hitelállománynak csupán 6 százalékát teszik ki a devizaalapú hitelek. A horvátoknál ez az arány 10 százalék. Nálunk negyven.
– Ön mikor ismerte fel a devizahitelezés veszélyeit?
– Másokhoz hasonlóan korábban is sejtettem, hogy az árfolyamkockázat kezelése nem lesz könnyű feladat, de bevallom: én is 2008-ban, a válság kirobbanásakor szembesültem azzal, hogy ebből óriási baj lehet. Számomra a devizahitelezés legfontosabb tanulsága, hogy a magyar pénzügyi kultúra nem tud olyan gyorsan alkalmazkodni azokhoz az új banki megoldásokhoz, amelyeket a többségében külföldi tulajdonban lévő magyar pénzintézetek hoznak be az országba, részben a nyugati példák nyomán.
– Miért nem lehetett ezt a problémát már 2010 nyarán megoldani? Talán a gazdasági növekedés sem lassult volna ennyire és kevesebb áldozattal is járt volna.
– Kormányra kerülve szembesültünk azzal, hogy a devizaadósok egymás után vesztik el a fedelet a fejük fölül. Ezért első lépésként kilakoltatási moratóriumot vezettünk be, s megpróbáltuk minél gyorsabban kezelni a helyzetet. Ezután öt hónapon át tárgyaltunk a bankokkal, melynek eredményeként bevezettük a 180 forintos árfolyamgátat a frankhitelesek esetében. Ez azoknak adott esélyt, akik már érezték, hogy bajban vannak, de még tudták törleszteni hitelüket; a megemelkedett részletek miatti többletterheket viszont már nem tudták vállalni. Nekik jelenthet segítséget, hogy három évig csak 180 forintos árfolyamon kell fizetniük a frankadósságukat, s a különbözet egy gyűjtőszámlára kerül, amelyet 2015-től kell majd rendezniük. Ezután azoknak a helyzetét igyekezett megoldani a kormány, akik 90 napon túli fizetési késedelembe estek. Ma már több mint 100 ezer ilyen adósról beszélhetünk. Az ő ingatlanjaikat a Nemzeti Eszközkezelő vásárolja meg, Ócsán pedig a fizetésképtelen devizahiteleseknek építünk szociális bérlakásokat. Ma már az is látszik: hiába csökkentjük az államadósságot, az országkockázat mindaddig nem fog mérséklődni, amíg fennáll hazánk óriási devizakitettsége. Ezért kell hozzányúlni a devizában felvett magánadósságok problémájához is.
Két csoportja van a lakáshiteleseknek: az egyikbe azok tartoznak, akik a lakhatásuk megoldására vettek fel jelzáloghitelt, a másikba pedig azok, akik azért terhelték meg adóssággal az ingatlanjukat, hogy a pénzből valami mást vegyenek. Szabad felhasználású hitelből vásároltak autót vagy újították fel a lakást. Attól persze, hogy elviszik a plazmatévét vagy az autót, az élet még megy tovább. A baj ott kezdődik, ha nem tud fizetni, akkor a végén ő is ugyanúgy elveszíti a lakását. A két csoportot nem igazán lehet szétválasztani, de a nyerészkedőket ki kell szűrni. Ha valakit kitesznek az otthonából, akkor olyan változás áll be az életkörülményeiben, amit csak nagy erőfeszítések árán tud visszafordítani. A kormány ezért érzi magát felhatalmazva arra, hogy a közérdek védelme érdekében belenyúljon a pénzintézet és az adós közötti magánmegállapodásba. A kormány megoldása kezelhető, a bankokra nézve ugyan kockázattal jár, de még elviselhető terhet jelent.
– Csak nem a bankok kivonulással való zsarolása miatt visszakozik a kormány?
– Már tavaly is hallottuk ezt a fenyegetést a különadó kivetésekor, mégsem vonult ki egyik sem. Ha két-három bank eltűnne is a magyar piacról, az még nem volna olyan nagy tragédia. Volt már erre példa. De furcsának tartanám, hogy miközben külföldi beruházók érkeznek az országba, addig valamelyik bank a kivonulás mellett döntene. A pénzintézetek előbb-utóbb előállnak azokkal a termékekkel, amelyekkel a devizahitelek rendezését teszik lehetővé úgy, hogy közben ne veszítsenek ügyfeleket sem. A bankok tisztában vannak azzal, hogy helytelenül jártak el, amikor rátukmálták ügyfeleikre a devizás hiteleket. Mondjuk ki nyíltan: egyszerű profitérdekből becsapták a magyar embereket.
Hatékonyabban lehetne megoldani a devizahitelezés problémáit, ha a kormánynak kiegyensúlyozottabb lenne a viszonya a jegybankkal?
– Könnyebb lenne, ha sikerült volna közösen gondolkodni a helyzetről. De ismerjük Simor András idevágó nézeteit – legalábbis ha hihetünk a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai feljegyzéseknek. Ezekből kiderül, hogy a jegybank elnöke nem tartotta fontosnak a devizahitelesek ügyének rendezését.
Forrás: Hetiválasz
magyartudat.com
