Nagy Péter egyedüli súlyemelőként képviseli hazánk színeit a július 27-én kezdődő londoni olimpián. A rédei származású versenyző a +105 kilogrammosok mezőnyében próbál szerencsét. Bökfi János szövetség kapitány egyéni csúcsot vár tőle. Ezzel a huszonhat éves Nagy is egyetért, aki a maga 155 kilójával az ötkarikás játékok legnehezebb sportolója lesz.
– Egy ezerötszázas lélekszámú kistelepülésen élő srác miért éppen a súlyemelést választja?
– Győrbe jártam iskolába, tizennégy éves voltam, amikor az első edzésre elmentem. A bátyám beszélt rá, aki két éve emelt. Megtetszett, ott ragadtam.
– Mi tetszett ebben a sportágban?
– Erőlködhettem. Mindig maximalista voltam, szerettem próbára tenni a határaimat. Fociztam is, a rédei ifjúsági együttesben és a sulicsapatban rúgtam a labdát. Addig ment is, amíg nyolcvanöt kiló voltam, de ahogy egyre súlyosabbá váltam, a futás már nem tartozott az erősségeim közé. Maradt a súlyemelés…
– Rédétől egy ugrás Kisbér, ahol szintén hagyományai vannak a súlyemelésnek. Miért nem a bakonyaljaiak színeiben versenyez?
– Amikor Imrő Dezső edző, volt szövetségi kapitány megtudta, hogy Győrben gyakorlok, feltette nekem ezt a kérdést. Akkor még fociztam, jobban érdekelt a labdarúgás, nem gondoltam volna, hogy valaha a súlyemelésben érek majd el eredményeket.
– Egyetemi tanulmányai miatt kötött ki Szegeden?
– A sportért mentem, Oláh Imre edző hívott, vele készültem sokáig. Egy éve Ördögh István a trénerem, a szakember kért arra korábban, gondoljak arra is, hogy egyszer befejeződik a sportolói karrierem, ezért tanuljak is a súlyemelés mellett. Megfogadtam, felvettek a szegedi jogi karra, és ha minden jól megy, jövőre megszerzem a diplomám. Szerencsém is volt, hiszen eddig úgy jött ki a lépés, ha befejeződött egy nagy verseny, jöttek a vizsgák. Amikor végeztem velük, következett a felkészülési időszak az újabb megméretésekre. Tehát sikerült összehangolnom a tanulmányaimat és a sportot.
– Négy évvel ezelőtt kevés választotta el a pekingi olimpiától.
– Így van, már esküt is tettem, de aztán a szövetség akkori vezetése az oroszlányi Baranyai Jánosnak szavazott bizalmat.
– Keserű szájízzel figyelte akkor az ötkarikás játékokat?
– Nem haragudtam Baranyai Jánosra, ha arra gondol. A szövetség döntött így, nem ő. Ugyanúgy szurkoltam neki, mint a többi magyar sportolónak. Jánost nagyon sajnáltam akkor, amikor súlyos sérülést szenvedett versenyzés közben. A magyar súlyemelés eredmény nélkül maradt, de az volt a legfontosabb, hogy felépüljön. Örülök annak, hogy egészséges és tudta folytatni a pályafutását is. A történtek után ez a legfontosabb.
– Most is nagy csatát vívott az egyetlen kvótáért Baranyaival és Gyurkovics Ferenccel…
– Mellébeszélnék, ha azt mondanám, nem számítottam arra, hogy én leszek az elsőszámú jelölt. Az elmúlt egy évben rendre jól teljesítettem a világversenyeken, nagyobb megméretéseken, nem voltam gödörben, egyenletes formát mutattam. A szövetség vezetői májusban jelentették ki végleg, ha nem sérülök meg, őrzöm a formám, akkor én utazhatok Londonba. Június harmincadikán, a Kecskeméten rendezett Messzi István-emlékversenyen négyszáznyolc kilót emeltem összetettben, kétszázhuszonnégy kilogrammos lökéssel egyéni csúcsot értem el. Négyszáz kiló fölötti eredményt kértek tőlem a vezetők, tehát az elvárásokat teljesítettem.
– Londonban mi az elvárás?
– Bökfi János szövetségi kapitány arra számít, és jómagam is, hogy ismét javítok az egyéni csúcsomon. Négyszáztizenöt már volt, négyszázhúszat szeretnék emelni. Ha sikerülne, talán-talán a nyolcadik helyhez elegendő lenne.
– Egyetlen magyar súlyemelőként nem érzi majd magát elveszett báránykának az olimpiai faluban?
– Nem leszek magányos, biztos esténként majd összejövünk néhányan és jókat beszélgetünk. Jó a kapcsolatom például Kürthy Lajos súlylökővel, a kenus Vajda Attilával, a kajakos Janics Natasával, de a birkózókkal és a cselgáncsozókkal js jóban hagyok, hiszen az elmúlt évek alatt gyakran találkoztunk az edzőtáborban.
– Mikor indul Angliába? Tudja mi vár majd önre?
– A tervek szerint július huszonhetedikén ülünk repülőre, jómagam augusztus hetedikén lépek közönség elé. Jártam az előolimpián, tehát nem lesz ismeretlen környezet. A dátumokból láthatja, majdnem két hetet kell várnom arra, hogy engem szólítsanak. Az első napokban szeretnék több versenyre ellátogatni, nem lehet az időt végig a szobában és az edzőteremben tölteni. Városnézést is tervezek, de nyilván nem „üdülni” megyek Londonba.
Címlap fotó : Nagy Péter a Tatai Edzőtáborban (Fotó: Prokl Violetta)
kemma.hu/magyartudat.hu
