Ha még nem láttad

A maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt kedden 483 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök – mondta Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

    Kiss Róbert a szerdai online sajtótájékoztatón elmondta: közterületen 467, tömegközlekedési eszközökön és megállóikban 7, üzletekben és bevásárlóközpontokban 9 emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.

Eddig összesen 52 269 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselési szabályok megsértése miatt a védelmi intézkedésről szóló kormányrendelet hatálybalépése óta – tette hozzá.

Kiss Róbert arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatósági házi karantén alóli mentesüléshez két negatív PCR-tesztre van szükség, a védettségi igazolvány ehhez önmagában nem elegendő.

Hozzátette, hogy az üzletekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó intézkedések megszegése miatt idáig 1037 esetben intézkedtek, az üzemeltető, vagy a tulajdonos felelőssége 314 esetben volt megállapítható, az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályok be nem tartása miatt 723 intézkedésre volt szükség.

Egy ibrányi vendéglátóhelyet ideiglenesen bezárattak hat hónapra a szabályok be nem tartása miatt a szabolcsi rendőrök. Az üzemeltető ellen közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amiért egy fedett teraszon szeszesitallal kiszolgálták a vendégeket.

Közölte: kedden a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 211 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.

A tavaly novemberben bevezetett kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom bevezetése óra 63 053 intézkedésre volt szükség a szabályokat be nem tartókkal szemben.

Az elmúlt napon is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 39 esetben léptek fel, írja az MTI.

Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 15 301-szer intézkedtek.

Kedden 5860 embernek rendeltek el hatósági házi karantént, jelenleg 43 992-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 3328-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás