Egyes vezetők a nemzetközi érdekeket nézik, míg más vezetők az ország embereiért küzdenek, mint például Orbán Viktor. Ilyen vezetőkre van szüksége most Európának, ezt a szerepet kell felvállalnia az új világrendben

– fogalmazott Jerzy Kwasniewski, a lengyel Ordo Iuris jobboldali agytröszt elnöke egy szerdai konferencián.

A magyar miniszterelnök szerepe mellett megvizsgálták a liberális és konzervatív gazdaságpolitikát, bemutatták ezek társadalmakra gyakorolt hatását.

„A baloldal teljesen fel van háborodva, és valósággal őrjöngenek, hogy Közép-Európában van egy sikeres, élénk, konzervatív kormány” – fogalmazott Chris Farrell, az amerikai Judicial Watch jogvédő intézet kutatási igazgatója az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szerdai rendezvényén.

Orbán Viktor csodálja a magányos csillagállam (Lone Star State) hagyományát, és Magyarország Európa magányos csillagállama

– idézte fel Farrell a magyar miniszterelnök Dallasban, a texasi CPAC konferencián tartott beszédét.

Texast magányos csillagállamnak is becézik, emlékeztetve ezzel az állam Mexikóval szemben folytatott függetlenségi harcára.

Az amerikai állam sokáig független köztársaság volt. Magyarországot abban az értelemben tartják magányos csillagállamnak, hogy a globalista törekvésekkel szemben a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe, ami a meghívott előadók szerint egyre inkább ritkaság.

Csütörtökön Budapesten elstartol a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC), ahol arra törekednek, hogy a gazdaságpolitika területén is egységet mutassanak.

Chris Farrell kutatási igazgató szerint Orbán Viktornak hatalmas követőtábora van az Egyesült Államokban a konzervatívok körében.

Háború a szuverén nemzetek ellen

„A baloldal az elmúlt évek válságait fegyverként használta fel a szuverén nemzetek ellen” – állapította meg Jerzy Kwasniewski, a lengyel Ordo Iuris jobboldali agytröszt elnöke.

Az Európai Unió a nemzetállamok meggyengítésére és egy európai szuperállam létrehozására törekszik, ahol Brüsszelben hozzák meg a fontos gazdasági és politikai döntéseket

– vélekedett Kwasniewski, aki szerint fontos egy erős ellenállás szervezése a növekvő centralizációs törekvésekkel szemben.

Megjegyezte, hogy egyes vezetők a nemzetközi érdekeket nézik, míg más vezetők az ország embereiért küzdenek, mint például Orbán Viktor.

„Ilyen vezetőkre van szüksége most Európának, ezt a szerepet kell felvállalnia az új világrendben” 

– mondta.

Daniele Scalea, az olasz Machiavelli Center for Political and Strategic Studies intézet elnöke hozzátette, hogy a gazdaságnak alapvetően az embereket kell szolgálnia, és ebben rejlik a konzervatív gazdaságpolitika és a liberális közötti fő különbség.

A liberálisok azt akarják, hogy az emberek ideológiákat szolgáljanak

– emelte ki Scalea. John O’Sullivan, a budapesti Danube Institute elnöke hasonlóképpen vélekedett, és elmondta, hogy a nemzetközi szervezetek által előírt politikai megállapodások és célok torzítják a gazdasági intézkedéseket, amelyek így már nem feltétlenül szolgálják az átlagemberek érdekeit.

Mélyül a szakadék az elit és az átlagember között

Chris Farrell kritizálta a Biden-adminisztráció gazdasági intézkedéseit.

Szerinte az elmúlt hetek bankcsődjei és az államadósság plafonjának emeléséről szóló megállapodás hiánya egyre inkább a 2008-as válság előtti állapotokra emlékeztetnek, miközben a Fehér Ház továbbra is azt hangoztatja, hogy a gazdaság alappillérei nincsenek veszélyben.

A washingtoni elit és az átlagemberek közötti szakadék még soha nem volt ilyen mély

– fogalmazott Farrell. Aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egyre több ország, például a BRICS-országok (Oroszország, Kína, Dél-Afrika, Brazília és India) fordulnak el az amerikai dollártól.

Daniele Scalea méltatta a magyar családpolitikát: a születések ösztönzése gazdaságilag helyes válasz a demográfiai csökkenés okozta problémákra, ellentétben a Brüsszel által támogatott bevándorláspolitikával.

Szerinte az utóbbi nem segít a gazdasági kihívások leküzdésében, és még nehezebb helyzetbe sodorja a munkásosztályt.”

Címlap fotó: Chris Farrell 8+0200 Caption:Budapest 2023. május 3. Chris Farrell, az amerikai Judicial Watch jogvédő intézet kutatási igazgatója beszél a Keynestől az unortodox gazdasági megoldásokig címmel az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kerekasztal-beszélgetésén 2023. május 3-án© Fotó Soós Lajos / MTI

Rádi Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás