![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/szergej-lavrov-nato-ellen.jpg)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Brüsszelben azt a szemrehányást tette a NATO-nak, hogy torz képet közvetít Ukrajnáról, és felszólította az atlanti szövetséget, hogy ne avatkozzon be az ukrán belügyekbe.
Lavrov a NATO-országok külügyminisztereivel folytatott megbeszélést, és annak során bírálta az észak-atlanti szervezet előző napi nyilatkozatát, amelyben elítélték az ukrán hatóságok által a békés tüntetőkkel szemben alkalmazott mértéktelen erőszakot. Az orosz külügyminiszter szerint ez a beállítás a helyzet teljes eltorzítását jelenti. Azt hangoztatta, hogy senkinek sem szabad beavatkoznia az ukrajnai folyamatokba. Szerinte az államnak jogában áll fellépnie az agresszív tüntetőkkel szemben, és a tiltakozó megmozdulások által sújtott országban helyre kell állítani az alkotmányos rendet.
A keddi NATO-nyilatkozat egyébiránt azt is tartalmazta, hogy a kormánynak és az ellenzéknek békés párbeszédet kell kezdenie egymással.
A NATO-országok külügyminiszterei Lavrovval megvitatták a NATO-orosz viszony számos kérdését. Ezek egyike – amely területen, mint azt Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerdán is elismerte, egyelőre nem sok eredményt sikerült elérni – a rakétavédelmi együttműködésre vonatkozó NATO-ajánlat.
Lavrov erről most ezt mondta: ha Iránnal a minap megkötött, fél évre szóló ideiglenes megállapodás után végleges egyezségre jut a nemzetközi közösség az iráni atomprogramot illetően, akkor Moszkva szerint okafogyottá válik az európai rakétavédelmi rendszer kiépítésének a terve. Az orosz külügyminiszter Guido Westerwellének, a német diplomácia irányítójának arra a nemrég hangoztatott nézetére is hivatkozott, miszerint összefüggés van Irán rakéta- és nukleáris programja között.
Egyetértésének adott hangot ugyanakkor a NATO és Oroszország abban, hogy támogatni kell a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítését célzó műveletet, amely az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet együttműködésében folyik. Az erről kiadott közös közlemény kitért arra is, hogy a szíriai konfliktus rendezését politikai tárgyalások révén kell elérni. Ezzel összefüggésben a NATO és Oroszország üdvözölte a jövő év január 22-re kitűzött újabb genfi konferenciát- írja az MTI.
magyartudat.com