Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Robert Fico miniszterelnök és Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorának vendégeiként nem vitáztak, egymást erősítve bírálták Magyarországot.

A kormányfő és az „ellenzéki(?)” pártelnök a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának komáromi kihelyezett üléséről mondtak hasonló véleményt. Fico szerint ez nem volt korrekt lépés Magyarország részéről, hogy a bizottság minden figyelmeztetés nélkül ülésezett Szlovákia területén. Bugár szerint is be kellett volna jelenteni legalább a szlovákiai emberi jogi bizottságnak, mert „akkor tudtunk volna róla” – magyarázta Bugár, aki egyébként tudott róla, mert még a bizottsági ülés megkezdése elítélően előtt nyilatkozott a komáromi bizottsági ülésről. A bizottsági ülésről a szlovák parlament is tudott, hiszen arról még előző nap személyesen tájékoztatta Pavol Paška házelnököt Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete. Tette ezt a magyar nagykövet udvariasságból, mert a két ország közötti diplomáciai megegyezés csak arra vonatkozik, hogy a legfelsőbb közjogi méltóságok (miniszterelnök, köztársasági elnök és a parlament elnöke) nem hivatalos útjairól tájékoztatják egymást, parlamenti képviselők esetére ilyen megegyezés nincs, sőt, eddig ilyen irányú igény sem fogalmazódott meg.

felvidek.ma/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás