Székelyföld – Az Európai Autonómiák a gyakorlatban című műhelymunkára kapták a 14 ezer eurós támogatást

 

 

 

 

 

 

 

 

Sepsiszentgyörgyön tájékozódott csütörtökön a hét eleje óta zajló autonómia-műhelymunka kapcsán a programhoz EU-támogatást folyósító bukaresti ügynökség képviselője – tájékoztatta az MTI-t Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Önkormányzat elnöke.

Tamás Sándor elmondta, hogy a román oktatásügyi tárca keretében működő ügynökség képviselője az Antena 3 hírtelevízió bejelentése alapján szállt ki a helyszínre. A hírtelevízió azt kifogásolta, hogy politikai célra használják fel az Európai Unió Élethosszig tartó tanulás programja keretében oktatási célra nyújtott támogatását.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta, hogy az ügynökség képviselője kizárólag a program technikai részleteit ellenőrizte, tartalmi kérdésekkel nem foglalkozott. “Mi nem árultunk zsákbamacskát. Az Európai Autonómiák a gyakorlatban című, és az autonómiákkal foglalkozó műhelymunkára kértük és kaptuk a 14 ezer eurós támogatást. A pályázatban napra lebontva megírtuk a foglalkozások tematikáját” – jelentette ki Tamás Sándor.
Az önkormányzati vezető úgy vélte, “nincsen rendben az”, hogy a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználásával gyanúsítják a Kovászna Megyei Tanácsot, ezért hétfőn mind Victor Ponta miniszterelnököt, mind pedig az Európai Bizottságot tájékoztatja a történtekről.
A péntekig tartó rendezvényen dél-tiroli, finnországi, felvidéki, törökországi és hazai résztvevők értekeznek az önrendelkezésről. A műhelymunka témái között szerepel a regionális identitás, az autonómiaformák, a multikulturalitás turisztikai vonzatai, a kisebbségi jogok, illetve a területi autonómia pénzügyi szempontjai.
A rendezvény az Európa különböző országaiból érkezett, illetve a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetet képviselő fiatal kutatók továbbképzésére szánták.

 

Forrás:MTI

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás