![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/rendori-erok1.jpg)
Cegléden továbbra is jelentős rendőri jelenlétre kell számítani a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) hétfőn a rendőrség honlapján.
Mint írták, a határozott rendőri fellépésnek köszönhetően vasárnap Cegléden rendkívüli esemény, személyi sérülés nem történt, a közrend és közbiztonság fenntartását a rendőrség biztosította. A városban és környékén továbbra is fokozott rendőri jelenlétre kell számítani.
A rendőrség minden törvényes eszközzel és a rendelkezésre álló erővel azonnal és határozottan fel fog lépni valamennyi jogellenes, illetve az állampolgárok nyugalmát megzavaró cselekménnyel szemben – írták a police.hu-n megjelent közleményben.
A megyei rendőr-főkapitányság korábban azt közölte az MTI-vel, Cegléden és környékén fokozott rendőri jelenlét lesz a hosszú hétvégén, miután szombat este bejelentés érkezett a Ceglédi Rendőrkapitányság ügyeletére arról, hogy egy 20-30 főből álló csoport a város belterületén hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát.
A konfliktus előzményeiről helybeliek az MTI munkatársának vasárnap azt mondták: az utóbbi időben megszaporodott – szerintük romák által elkövetett – lopások miatt kérték az Új Magyar Gárda segítségét azt követően, hogy a rendőrök, illetve a város vezetői „nem tettek lépéseket”.
A gárdisták egy kisebb csoportja múlt hét kedd óta rövid megszakításokkal a településrészen volt. Szombat este „rendfenntartó sétára” indultak a Kékkő utca térségében, amikor – állításuk szerint – mintegy 80, kerti szerszámokkal, kardokkal és egyéb szúró-, illetve vágóeszközzel felfegyverkezett roma rontott rá a 15-20 „járőrözőre”.
Az MTI tudósítója vasárnap éjszaka arról számolt be a helyszínről, hogy becslések szerint mintegy négyszázan gyűltek össze Cegléd külterületének néhány utcájában, többek között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, illetve szimpatizánsai. A környék romák lakta házait 70-80 rendőr zárta el az összegyűltektől.
Földi László (Fidesz-KDNP), a Pest megyei település polgármestere hétfő délelőtt – a városi ünnepségre igyekezve – azt mondta: tudomása szerint a Puttony és a Kékkő utca környékén jelenleg 50-60 ember gyülekezik. Hozzátette: nincs információja, hogy pontosan kik ők, ám szerinte sokatmondó, hogy a vasárnap esti megmozduláson – az ország minden területéről Ceglédre „citált” demonstrálók között – jobbikos parlamenti képviselőket is láttak.
A polgármester beszélt arról is, hogy a külvárosban lakó körülbelül húsz cigány család tagjai között „akadnak problémásak” is, ám a városvezetés a jogszabályok alapján, a helyi rendőrökkel szoros kapcsolatban állva mindent elkövet, hogy betartassa velük a rendet, segélyt például csak a portájukat rendezetten tartók kaphatnak.
Földi László a most kirobbant konfliktus előzményeit boncolgatva úgy fogalmazott: körülbelül három hete elterjedt egy hír, miszerint ő negyven roma családot akar beköltöztetni a vegyes lakosságú külvárosba. Ezt az álinformációt fújhatták fel egyesek, de az is lehet, hogy a magyar-roma összefogást jelképező, a Szűcs-telepen vasárnap felavatott pihenőpark, illetve az ott felállított kereszt „csípi” egyesek szemét.
„Nem akkora a gond Cegléden, mint amekkorára felfújták” – fogalmazott Földi László, majd megismételte: a romákat, illetve a kifogásolható életvitelt folytató városlakókat csakis a jogszabályok betartásával lehet a helyes útra terelni.
A Szent István-napra időzített megmozdulás békés kezelése érdekében „forró dróton” jönnek-mennek az információk a városvezetés és a helyi rendőrkapitány között, a rendőrség teszi a dolgát – mondta Földi László.
MTI/magyartudat.com