![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/vademeles_izraeli_konzul.jpg)
Vádat emeltek a budapesti izraeli konzult és fiát sértegető férfi ellen – közölte a fővárosi főügyész helyettese az MTI-vel hétfőn közleményben.
Szoboszlai-Szász Richárd tudatta: az V. és XIII. kerületi ügyészség közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a 63 éves férfival szemben, aki a Pozsonyi úton támadt a diplomatára és vele héberül beszélgető, kapedlit viselő fiára, majd amikor a konzul megkérte, hagyja ezt abba, emelt hangon folytatta a fenyegetőzést.
A vád szerint a vádlott ekkor odalépett a sértettekhez, és vallási hovatartozásukkal összefüggésben durván sértő és gyűlölködő szavakat kiabált.
magyartudat.com
Nem sokáig lesznek már itt ilyen esetek. A derék intelligens művelt toleráns / ezek a tulajdonságok már származásukból eredően bennük vannak!/ új honfoglalók simán kinyírnak magyart, cigányt, zsidót. Mert, hogy az idegengyűlölet is velük született „jó tulajdonság