![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/Kisboldogasszony-napi-bucsu.jpg)
Több ezer zarándok érkezett már tegnap délután Doroszlóra, a Szentkúti Kisboldogasszony-napi búcsúra. A szomszédos települések legtöbbjéről gyalogzarándokok keltek útra kora reggel, némely csoport 6-8, sőt kétszer ennyi órai gyaloglás után érkezett a helyszínre, hogy részt vegyen a Mária Rádió imacsoportjainak találkozóján, a bűnbánati liturgián, a vesperáson, a magyar, a horvát római katolikus, illetve a görögkatolikus szentmisén, a gyertyás körmeneten, valamint az éjszakai áhítaton. Voltak, akik az ország határán belülről, illetve azon túlról több száz kilométerről jöttek.
Százak töltötték szabad ég alatt az éjszakát, családtagjaikért, gyógyulásért, a gyerekeik és unokáik boldogulásáért, a Szentkút csodatévőnek hitt vizében végtagjaikat áztatók fájdalmaik enyhüléséért könyörögtek.
Ma reggel ezrek köszöntötték imával a virradatot, majd szentmisét mutattak be több nyelven.
A magyar nyelvű ünnepi püspöki szentmisét S.Em.R. Dr. Erdő Péter bíboros-prímás, Esztergom-Budapesti érsek celebrálta több tíz hazai és anyaországi lelkésztársa közreműködésével.
A szentmisét követően a hívek élen a bíboros-prímással és Msgr. Dr .Pénzes Jánossal, a bácskai egyházmegye püspökével a Szűzanya szobrához vonultak, ahol a Szent István-i országfelajánlás emlékét felidézve újfent könyörögtek Szűz Máriához.
Ft. Verebélyi Árpádnak, Doroszló plébánosának, a Szentkút őrének meghívására az ünnepi szertartást jelenlétükkel megtisztelték a tartományi kormány, Zombor Város önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetői, képviselői.
A vendégek között voltak a Szent György Lovagrend nyugat-európai és délvidéki vezetői, a vajdasági önkormányzatok polgármesterei, a testvértelepülések képviselői, továbbá számos civil és az egyház égisze alatt tevékenykedő szervezet képviselete.
A szentkúti búcsú alkalmából idén is megszervezték a Hordozható Máriák Találkozóját, amelyre magyarországi csoportok is érkeztek.
A Délvidék Csíksomlyójaként is emlegetett kegyhelyi esemény vasárnap a Fiatalok Búcsújával zárul. Ennek keretében az áhítat mellett elsősorban a felnőtt kor küszöbén álló ifjaknak szóló előadásra és az e korosztályt foglalkoztató témákban zajló beszélgetésekre kerül sor.
fczs
vajma.info/magyartudat.com