![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/Valentin-Stan.jpg)
Jogos a székelyek autonómiaigénye, de erről nem egymást, hanem a románságot kell meggyőzniük – vélekedett Valentin Stan történész, politikai elemző abban a televíziós interjúban, amelyet a székelyek nagy menetelése kapcsán adott az MTVA bukaresti stábjának.
A Bukaresti Tudományegyetem professzora emlékeztetett, hogy a székelységnek a románok ígértek autonómiát. Utalt arra, hogy Románia 1919-ben Alexandru Vaida-Voevod miniszterelnök révén szerződést írt alá az antanttal a kisebbségek védelméről, és ebben vállalta, hogy etnikai autonómiát biztosít a szászoknak és a székelyeknek oktatási és vallási kérdésekben. „Abban a pillanatban ez az egyezmény előfeltétele volt annak, hogy nemzetközi szinten elismerjék Románia kiegészülését, az egységes román nemzetállam létrejöttét” – mutatott rá a történész. Hozzátette: az Erdély Romániával való egyesülését kimondó 1918. december 1-jei román nemzetgyűlés kiáltványa is teljes nemzeti szabadságot ígért Erdély népeinek.
Kifejtette, ekkor többek közt Iuliu Maniu – az egyesülés atyjának tekintett román politikus – is aláírta, hogy az erdélyi népeknek joguk lesz az anyanyelvű közigazgatáshoz és igazságszolgáltatáshoz, valamint számarányos képviseletet kapnak nemcsak a törvényhozásban, hanem Románia kormányában is. Szerinte indokolatlan dolog 2013-ban félni az autonómiától, ha azok az elődök, akik az egyesülést megvalósították, ebben a román állam megerősítését látták. Sajnos, a mai átlag román gondolkodásmódja olyan közegben alakul ki, amelyben ez a kérdés nem szerepel napirenden, vagy eltorzítva jelenik meg. És még sajnálatra méltóbb, hogy a román politikustársadalom és az elit nagy része az autonómiát az elszakadás fogalmával azonosítja, és minden olyan lépést, amely a székelység etnikai, területi autonómiája felé vezet, úgy értelmez, hogy azzal a székelyek ki akarják vonni magukat az állam ellenőrzése alól. A történész szerint a magyar vezetőknek többet kellene kommunikálniuk a román értelmiséggel, és ha nem is találnának támogatásra, meg kell alapozniuk az érveken alapuló párbeszédet, hidat kell építeniük a románság felé, ha el akarják érni az autonómiát írja a Háromszék.
magyartudat.com
A szazevalatti uralkodas/romanositas csak elcsufitotta es lerombolta e videket. Inkabb hallas kene legyen aki ajandekozva volt ezzel a Kincseekel
Végre egy igazi román nemzetiségi állampolgár,aki megmondja az igazat és még buzdit is minket,hogy jogos az autonomia kérés.Köszönjük Stan úr.
Ahogy látom, ez még 2013-ban volt. Sajnos…
Ez sajnos még 2013-ban íródott…
Kedves Sztakics úr, nem csak ez az egy van, több van aki ezt fel vállalta: Smaranda Enache, Sabin Gherman és még van egy jó pár igaz ember. Sajnos olyan országban élünk, hogy még mindig divat a politikai meg húrcolás. És még ez miatt nem merik mert a családjuk fogja megérezni a hiányukat. Lásd a kézdivásárhelyi „merénylőket”. Egyesek sajtó immunitást élveznek mint Sabin Gherman és azért merik kimodani az igazságot.
Nekem ez gyanús. Az antant ugyanilyet írt alá a szlovák, ukrán osztrák szerb részén is ?
Igen…
Végre van ilyen román ember is, aki jónak lát autonómiát, nekünk székelyeknek is!
A logika és emberi jóérzés diktálja ezt. Sajnos, még sokan vannak akiknek vörösposztó
a szemükben és nem is hajlandóak tudni róla (lásd politikusaink zömét, élükön nagy
szász vezérünkkel). Jó lenne egy kis történelmi lecke számukra és ugyanakkor az
Alkotmány tüzetesebb ismerete (a fent emlitett passzus mindenképp). Stan úr szólhatna
nekik is erről. Köszönet érte!
E vita indittasakor a sok duhos hozzaszolasok,velemeny nyilvanitasok miatt sulyos felelem fogott el,barmelyik sarkaban az orszagnak,de hat lehet ez maskepp mikor az orszag elnoke felremagyarazza,felcserelve az autonomia szot-nem is a fuggetlenseggel annal sokkal sulyosabb-az orszagatcserelese.Asok buta ember,hogy gondolkozzek ha az elnok mondja ezt ki.Mindennap ,kovetve e sulyos helyzetet,ra kellet jonni,hogy nagyon sokokos es igazsagszereto roman allampolgar all a magyarok mellet es nemcsak erdelyiek.Egyfajta biztonsagerzetetadott nekunk magyaroknak.Nincs ertelme egymast vadolni ,gyulolni a mult miatt,ugysem biztosit semmit szamunkra.Egyut kell megosztanunk a szegenyseget es adja a jo Isten -a jo letet is.
Erdély magyar föld örökkön örökké!
Szerencséjükre nem, mert így talán lesz aki rendben tartja a jövőben.
Ha magyar kormányzás lenne, nézhetnék a gyors lepusztulásukat.
Az autonómia igényük ésszerű és jogos, el kellene már őket engedni mindenkinek.
Az uniós lehetőség miatt viszont onnan is szárnyal az elvándorlás nyugatra.