Ha még nem láttad

Ukrajna csak áldozat, mert az ottani konfliktust lényegében a Nyugat provokálta ki – állította Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök kedden egy prágai vitafórumon.
klaus-ukran-konfliktus2„A felkelést a Majdanon kiprovokálták, nem lehet szó semmiféle forradalomról. Ukrajna áldozat volt, kihasználták egy újabb kelet-nyugati konfrontációra. Azért, mert egy törékeny és könnyen sebezhető országról van szó, könnyű volt egy bizonyos irányba taszítani és kiváltani a konfliktust. A szél Nyugatról fújt” – jelentette ki Václav Klaus az általa alapított Václav Klaus Intézet vitafórumán.
„Az intézet azért kapcsolódott be a vitába, mert a nyugati és a cseh sajtó egyoldalú, és brutálisan csak az amerikai érdekeket védi” – indokolta a vitafórum megrendezését Jirí Weigl, Klaus egykori kancellárja, az intézet igazgatója.
„Egyoldalú propaganda tanúi vagyunk, ez nem párbeszéd” – jegyezte meg Klaus, akinek oroszbarátsága közismert.
A volt cseh államfő szerint az ukrajnai konfliktust a felek párbeszédével kellene megoldani. Klaus úgy véli, hogy ehhez nincs szükség külföldi közvetítőkre. Példaként a volt Csehszlovákia kettéosztását hozta fel.
„Én ezt nem akartam, de tudtam: abszolút követelmény, hogy ez az akció fájdalommentes és baráti legyen. Ha külföldi tanácsadókat engedtünk volna hozzánk, akkor itt is úgy lőttünk volna egymásra, mint Jugoszláviában” – jegyezte meg Klaus.
„El tudom képzelni, hogy Ukrajna számára is jobb lenne a kettéválás” – szögezte le a volt államfő.
Hangsúlyozta: Ukrajnában olyan konfliktusról van szó, amelyikben az egyik félnek sem szabad túlnyernie magát, hanem a lehetőségek szerint kompromisszumos megoldást kell találni.

magyartudat.com

One thought on “Volt cseh köztársasági elnök: Az ukrajnai konfliktust a Nyugat provokálta ki

  1. Laci Bátyám ezt mindenki tudja, csak nem meri kimondani.Baja ne essen.Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szu, oszlása más tészta. Magyar lakta területek miért nem kerültek vissza? Itt mindig vannak „avatott, mértékadó körök” akiknek a szava számit.?????

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás