Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Aranycsapat Öröksége Alapítvány gondozásában ismét megjelent Schlegel Oszkár Kocsis Sándorról, az Aranycsapat játékosáról szóló, Volt egyszer egy csatár című könyve, amelyet abból az alkalomból adtak ki újra, hogy az 1979-ben, Barcelonában elhunyt legendás futballistát pénteken, Budapesten a Bazilikában újratemetik.

„A világ legjobb csapatának egyik világklasszis játékosára, Kocsis Sanyira emlékezünk most vissza. Adja a Jóisten, hogy ez a csapat még ezer évig éljen a köztudatban” – nyilatkozta a csütörtöki könyvbemutatón Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, az alapítvány tiszteletbeli elnöke.


„Magyar ember létére most sikerült végre hazahozni Magyarországra, holnap pedig fejet hajthatunk annak a futballistának, aki annyi boldogságot okozott az embereknek. A magyar labdarúgás legnagyobb játékosai közé tartozik” – mondta Buzánszky Jenő, az Aranycsapat védője, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Borbély Zoltán, az alapítvány felügyelő bizottságának elnöke elmondta, hogy nagypapja, Várvizi Gyula volt az Aranycsapat intézője, így családilag is kötődik az együtteshez. „Az egykori csapat tagjai nemzeti kincseink, kötelességünk az értékeket ápolnunk. Ezen a könyvön keresztül jobban meg lehet ismerni a népszerű Kockát, Kocsis Sándort „ – tette hozzá.

Kocsis Sándor Magyarországon a Ferencvárosban, illetve a Honvédban szerepelt, majd külföldön egy rövid svájci kitérőt követően az FC Barcelona meghatározó játékosa lett. A magyar válogatottal olimpiai bajnoki címet és világbajnoki ezüstérmet nyert. A nemzeti csapatban 68 mérkőzésen 75 gólt szerzett.

erdely.ma/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás