Figyelemfelkeltő akcióval tiltakozott a Jobbik a melegolimpiának nevezett, a többség által elutasított erkölcs és identitásromboló rendezvény ellen. A párt elfogadhatatlannak tarja deviancia, a romboló másság köztéri népszerűsítését, és tiltakozik amiatt, hogy a férfi és a nő kapcsolatán alapuló, több, mint ezer éves társadalmi családmodellt akarják megkérdőjelezni és másra felváltani a liberális bomlasztók. A fővárosi Jobbik egy figyelemfelkeltő molinót feszített ki a Nyugati téren lévő felüljáróra, figyelmeztetve a gyerekes családokat, hogy a fiatalok egészséges fejlődését befolyásolható deviáns jelenségek szemtanúi lehetnek, illetve nehogy szexuális bántalmazás áldozataivá váljanak a magyarok fővárosában.
Czeglédi János jobbikos városatya a performanszon összefoglalta: A fővárosi Jobbik már 2011 decemberében is felemelte a hangját a melegolimpia megrendezése ellen. A Demszky Gábornak köszönhető rendezvénnyel kapcsolatban többször elmondták, hogy sportértéke a nullával egyenlő, és ez be is bizonyosodott az elmúlt napokban. Már a liberális hírportálokon is elismerik, hogy a rendezvénynek semmi köze a sporthoz, csupán kapcsolatépítési lehetőségnek tekintik a résztvevők – fogalmazott Czeglédi, utalva a köcsögolimpia programfüzetében leírtakra, amelyben a budapestiekkel való „barátkozásra” biztatják a buzikat. Felháborítónak tartjuk, hogy egy ilyen, egyértelműen a szexuális deviancia propagálását szolgáló rendezvénynek Budapest ad otthont, és ezrével mászkálnak a homoszexuálisok a főváros utcáin, provokálva az embereket, visszaélve a magyarok toleranciájával- jelentette ki a fővárosi politikus.
Kérdésünkre Czeglédi elmondta: az azonos neműek egymásra találását pártja nem tiltja magánéletben és zártkörű klubokban, de a deviancia, a családrombolás köztéri népszerűsítése ellen minden törvényes eszközzel fellép. A politikus úgy fogalmazott: A társadalom hozzáállását jelzi, hogy a devianciaolimpiát iszonyú rendőri biztosítás mellett tartják, és ezt a budapestieknek kell megfizetniük. Czeglédi kijelentette: miután ez a egész Kelet-Európában elsőként a keresztény Magyarországon tartott provokatív rendezvénysorozat a bukott várospusztító, Demszky Gábor korábbi tevékenységéhez köthető, keresik a megoldást Demszky felelősségének megállapításához. A pusztító eltűnt a süllyesztőben, de kultúrmocskát ránk hagyta örökségül- hangsúlyozta a városatya.
Ezek után a budapesti Jobbik kifüggesztett egy molinót a Nyugati téri felüljáróra, melyen a következő szöveg állt: „10 ezer homoszexuális érkezett a városba, fokozottan ügyeljen gyermekére”. Miután a plakátot levették, nagy erőkkel megérkeztek a rendőrök is.
A sajtótájékoztató után a rendőrök elkapták a Hazatérés Rádió fotósát, el akarták venni a fényképezőjét, le akarták foglalni 30 napra, ám a fotós nem adta oda. Ezért a hatóság képviselői lemásolták a memória kártyát. Portálunk megkérdezett erről jogászokat, akik elmondták, hogy a rendőrök törvénytelenül jártak el és átküldték az erre vonatkozó jogszabályt is.
Rendőrségi Törvény
30. § (3) A rendőrség a rendezvény, az esemény, továbbá a közlekedés biztonságát, a közterület rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmény megelőzése, megakadályozása érdekében a rendőri szerv vezetője által meghatározott területre belépők és az ott tartózkodók ruházatát és járművét átvizsgálhatja, illetőleg az üzemeltető által előírt feltételek megtartását ellenőrizheti, a közbiztonságra veszélyt jelentő anyagokat, eszközöket lefoglalhatja, illetőleg azoknak a rendezvény, esemény helyszínére való bevitelét megtilthatja.
Szabálysértési Törvény
57. § (1) A szabálysértési hatóság a törvényi keretek között szabadon választhatja meg az alkalmazandó bizonyítási eszközt. (2) A szabálysértési eljárásban bizonyítékként felhasználhatóak azok a bizonyítási eszközök is, amelyeket az arra feljogosított hatóságok törvényes eljárásuk keretében szereztek meg.
A fővárosi Jobbik szerint ez is bizonyítja, hogy míg a rendőrök a homoszexuálisokat nagy erőkkel védik, addig azokat a hazafiakat, akik felemelik hangjukat a szexuális deviancia propagálása ellen, törvénytelen eszközökkel vegzálják. A Hazatérés Rádió munkatársa portálunknak elmondta: panasszal fog élni a rendőri magatartás miatt.
barikad.hu
magyartudat.hu