Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatása szerint 350 ezren kérték a június elsejei határidőig a közös földtulajdon díjmentes megszüntetését. Az adatok feldolgozása és a kérelmek ellenőrzése után kezdődhet meg a földrészletek felosztása a tulajdonosok között.

A tárca közleménye szerint az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésének költségeit az állam viseli, erre hárommilliárd forint jut.

A VM emlékeztet arra, hogy lakossági kampányt indítottak, amely a részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonban levő termőföld tulajdonviszonyainak rendezését kívánta elősegíteni. A magyar állam ugyanis – idén utoljára – átvállalja a részarány-földkiadás során szerzett osztatlan közös termőföld önálló ingatlanná alakításának költségeit.

Aki élni akart az állami finanszírozás lehetőségével, legkésőbb 2012. június 1-jéig adhatta le kérelmét az illetékes földhivatal ügyfélszolgálatán. A jelentkezési határidő elmulasztása jogvesztő, ezután már csak saját költségen, összetettebb eljárásban szüntethető meg az osztatlan közös földtulajdon.

A közlemény szerint jelenleg mintegy kétmillió hektár rendezetlen, osztatlan közös tulajdonban lévő termőföld van Magyarországon. Ez közel 272 ezer földrészletet és kétmillió tulajdonost jelent. A június 1-jéig benyújtott kérelmek alapján mintegy 350 ezer tulajdonos 101 ezer földrészletet érintő kérelmet nyújtott be, de ezek az adatok az elkövetkező hetek adategyeztetései során minden bizonnyal változnak.

A Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia kiemelten fontos része a földtulajdon rendezése Magyarországon. Az állam azért kapacitálta a földtulajdonosokat a közös tulajdon megszüntetésére, mert a föld így egyszerűbben értékesíthető vagy hasznosítható, és könnyebben igényelhető támogatás a műveléséhez – hangsúlyozza a VM.
Forrás : MTI

magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás