![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/5g-kina-az-elso.jpg)
Kína 2019 második felében piacra dobja az első 5G telefonokat. 2020-tól pedig tömegesen árusítják Kína szerte.
Az 5G rendszerben egy 1GB nagyságú filmet 3 másodperc alatt lehet letölteni, írja People.
Az 5G nem csak a telekommunikációt formálja át, de óriási hatással lesz az emberi társadalomra.
Az óriási sebesség számos intelligens funkció alkalmazását teszi lehetővé.
A Kínai Népköztársaság, amely a kínai sajátosságú szocializmus építésén fáradozik, a technikai haladás élvonalába került.
Thürmer Gyula
T.GY. pontosan tudja, hogy Kína egy rendőrállam, kőkemény diktatúra.
Tömegek tűnnek el nem tudni hova, és a turista
egy pillanatra se felejtse el, hogy csöndben meghúzza magát
ha épségben haza akar onnan térni. Csak egy ország rosszabb náluk.
T.Gy. aki primadonna politikus, rendszeresen nyugaton nyaral,
és hazudik a néhai Kádár-korszakot vissza álmodóknak, ügyesen
megél ebből a stílusból, miközben ő is szovjet kiszolgáló-tanítvány volt.
Az internet is korlátozott Kínában, valamint tele a Föld kínai migránsokkal.
Ennyit az „5Gről” 🙂