A csehek szövetségest keresnek a migrációs kvóta ellen

A csehek szövetségest keresnek a migrációs kvóta ellen

A cseh diplomácia megpróbál újabb szövetségeseket szerezni az európai uniós tagállamok között, hogy együtt egy olyan, úgynevezett “blokkoló kisebbséget” alakítsanak, amely képes megakadályozni a tartós migrációs kvóták elfogadását – jelentette ki Bohuslav Sobotka miniszterelnök pénteken Prágában, miután találkozott az Európai Parlament cseh képviselőivel.

“A visegrádi négyek országain kívül megpróbálunk más államokat is meggyőzni, hogy utasítsák el a tartós kvótarendszert” – mondta újságíróknak a cseh kormányfő. Példaként Finnországot és a balti államokat nevezte meg.
Az Európai Unió – Csehország, Szlovákia, Magyarország és Románia ellenszavazata mellett – úgy döntött, hogy az EU-területére eddig bevándorolt 120 ezer menekültet egy bizonyos kulcs szerint elossza a tagállamok között.
“A tartós elosztást, a tartós kvótarendszert azonban nemcsak ez a négy ország, hanem több állam is ellenzi” – mutatott rá Sobotka. A cseh kormányfő szerint a tartós kvótarendszert Lengyelország is ellenzi, bár az első menekültcsoport elosztását megszavazta, írja Kokes János Prágából.
A cseh diplomácia támogatást fog keresni a balti és a skandináv államokban, és Európa déli részén is – mondta.
A “blokkoló kisebbség” kialakításához legalább négy uniós tagállam szükséges, amelyekben az uniós összlakosság legalább 35 százaléka él.
A cseh miniszterelnök úgy véli, hogy pillanatnyilag a tartós kvótarendszer kialakítása nincs napirenden. Először le kell szűrni a tapasztalatokat az első menekültcsoport elosztásáról, és a tartós mechanizmussal csak azután lehet foglalkozni.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás