![](https://magyartudat.com/wp-content/uploads/a-feher-orosz-elnok-nem-oltatja-be-magat.jpg)
Fotó: Andrey Stasevich / Sputnik / AFP
Az elnök pszichózisnak minősítette a világon a járvány miatt bevezetett óvintézkedéseket.
Az államfő szerint tavasszal nagyjából 1,2 millió, de lehet, hogy 2 millió lakost terveznek beoltani a csaknem 9,5 milliós országban, attól függően, hogy
az emberek mennyire lesznek hajlandóak erre.
Nem akarja beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen a fehérorosz elnök.
Ezt maga Aljakszandr Lukasenka közölte pénteken a minszki gyermekinfektológiai kórházban tett látogatása során, amelyet az ONT állami televízió közvetített.
Lukasenka, aki maga is átesett a fertőzésen, kijelentette, hogy a szkeptikusok közé tartozik.
Azt mondta, tudatta az egészségügyi miniszterrel, hogy nem fogja kérni a vakcinát.
Az államfő szerint tavasszal nagyjából 1,2 millió, de lehet, hogy 2 millió lakost terveznek beoltani a csaknem 9,5 milliós országban, attól függően, hogy „az emberek mennyire lesznek hajlandóak erre”.
Hangsúlyozta az oltás önkéntes jellegét, és közölte, hogy 5-6 különböző vakcina beszerzését tervezik.
Az egészségügyi minisztérium hétfőn engedélyezte az orosz Szputnyik V vakcina használatát.
Az oltóanyagot részben importálják, részben helyben fogják előállítani.
A tárca szerint az oltási kampány januárban veszi kezdetét. Fehéroroszországban eddig több mint 181 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1358-an hunytak el a kórban.
Lukasenka július végén jelentette be, hogy orvosai megállapítása szerint tünetmentesen átesett a fertőzésen, olvasható itt.
Később kifejezte reményét, hogy „ez a ragály még egyszer nem fogja zaklatni”.
Az elnök korábban azt hangoztatta, hogy államában senki sem fog meghalni koronavírus-fertőzésben, és a járvány ellenszerei között a vodkát, a szalonnát, a jégkorongot és a szaunázást emlegette.
Az elnök pszichózisnak minősítette a világon a járvány miatt bevezetett óvintézkedéseket, és azt hangoztatta, hogy az emberek számára az éhínség és a munkanélküliség lesz végzetes, nem pedig Covid-19.
Fotó: Andrey Stasevich / Sputnik / AFP
Magyar Tudat
Teljesen igaza van !