A Nyugat hadszíntérré teheti Közép-Európát

A brit külső hírszerzés (MI6) előző vezetője szerint Nagy-Britanniának és a Nyugatnak készen kell állnia Közép-Európa megvédésére.

Sir John Sawers
Sir John Sawers

Sir John Sawers, aki novemberig állt az MI6 élén, előzőleg pedig Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete volt, a BBC rádió szombati politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette: a Nyugatnak nem szabad azzal áltatnia magát, hogy Oroszország úton van a demokratikus országgá válás felé, mert erről szó sincs, Európa és Oroszország közeledési folyamata megszakadt.
Sir John Sawers szerint a jelenlegi válság Ukrajnában összpontosul, de Ukrajna valójában csak egy tünet, nem az igazi probléma. Az igazi probléma az, hogy Oroszország is igen veszélyeztetettnek érzi magát, Vlagyimir Putyin orosz elnök lépései olyan vezető akciói, aki azt hiszi, hogy saját személyes biztonsága is kockán forog – tette hozzá.
Sawers szerint ennek az egyik megnyilvánulása például az is, hogy nukleáris fegyverek hordozására alkalmas orosz hadászati bombázók tűnnek fel a brit partok mentén.
Az MI6 volt vezetője szerint a globális helyzet jelenleg sokkal veszélyesebb, mint “a hidegháború stabilitása idején” volt.
Mindenképpen el kell kerülni a világot a nukleáris háború szélére sodró 1962-es kubai rakétaválsághoz hasonló helyzetek megismétlődését, ezért a jelenlegi problémákat intenzívebb párbeszéddel kell rendezni. A nyugati szövetségeseknek ugyanakkor vissza kell fordítaniuk a védelmi kiadások jó ideje tartó és jelentős ütemű csökkentési folyamatát, mert a veszély most nagyobb, mint a hidegháború végén – mondta a szombati BBC-interjúban Sir John Sawers. Oroszország “folyamatosan felhívja a figyelmünket arra, hogy nukleáris fegyverei vannak” – tette hozzá.
Kijelentette: Nagy-Britanniának és a nyugati szövetségnek ebben a helyzetben felkészültnek kell lennie saját maga, illetve szövetségesei, köztük a balti államok és Közép-Európa megvédésére.
Arra a kérdésre, hogy a radikalizálódó iszlám vagy Oroszország “kezelése” lesz-e a következő évtizedek meghatározó biztonsági kérdése, Sir John azt mondta, hogy ezek egymástól különböző jellegű veszélyek. A radikális iszlám “az utca emberének életét” fenyegeti, az Oroszország részéről megnyilvánuló fenyegetés viszont “állami szintű”, és nem is feltétlenül Nagy-Britanniára, hanem “az orosz periférián” fekvő országokra jelent közvetlen veszélyt.

magyartudat.com

1 thought on “A Nyugat hadszíntérré teheti Közép-Európát

  1. Az Isten mentsen meg bennünket az angol “védelemtől”. Ezek mindenhol csak a jólétüket szem előtt tartva pusztították végig a világot, nagyobb káoszt teremtve, mint a hasonszőrű fajtájuk.Ám hazudni ugyanúgy tudnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás